Part seven //december 11. Vasárnap//

Elég későig aludtam.
Még szerencse, hogy Coco első dolga reggel az volt, hogy nyűszítve ébresztgetett.
- Hagyj..- húztam a fejemre a takaróm.
De mivel a kutya továbbra is ott lépkedett, kénytelen voltam feltápászkodni.
- Mi bajod van?- nyafogtam álmosan, majd a telefonom kijelzőjére néztem.- Tíz óra van.. Hát.. Álmos voltam, na.- magyarázkodtam.. Magamnak.
Kimásztam az ágyból, majd elindultam lefele a lépcsőn.
- Végre -nézett rám Luke, aki a nappaliban ezekszerint várt rám.- Anya teljesen meg fog őrülni, mert valamit mondani akar neked, és alá kell írnod valamit, szóval sietned kéne vissza.- magyarázta el.
- Akkor.. Elkészülök, vagy valami.-kezdtem visszafele menni a szobába.
Visszavettem a tegnapi ruhám, majd Cocot magam után hívva jelentem meg újra a fiú előtt.
- Indulhatunk.-pördültem meg, majd kimentünk a kocsihoz.
Mikor újra a hotelnél voltunk, egy pillanatra megálltam az ajtaja előtt.
- Kösz.. Vagy köszönöm.- keresgéltem a hozzám illő szót, majd mosolyogva mentem be.
Már a liftben teljesen rosszul voltam. Nem tudtam, Katherine vajon mit fog szólni, mérges lesz,  vagy egyszerűen hanyagolja majd a témát. Kicsit féltem, hogy rögtön rossz hatást gyakoroltam a főnökömre.
Sóhajtottam, majd elővettem a kulcsom és bementem a hotel lakosztályba. Kath elég felkészülten várt rám.
- Sajnálom -kezdtem.
Bár nem szabadott volna félnem. Luke mindent elmondott neki, valószínűleg megbeszélték a dolgot. Tényleg nem az én hibám, már elnézést.
- Hagyjuk, jobb hírem van.-mondta izgatottan, és láthatólag nagyon örült annak amiről beszélt.- Tetszett a fotósorozatod a Valentine-nek, megvannak a papírok, le fogsz szerződni!- Ezekszerint jó dolog. Vagy mi.
Őszintén, örültem. Talán modellkedhetek, meg lehetek híres, hasonlók. Ez remek. De nem tudtam, mi ebben olyan érdekes. Hisz valahogy számítottam erre.
- Szuper -mosolyogtam úgy, ahogy a fotózáson is tettem. Kissé erőltetetten.
- Holnap mindent aláírunk a központban.- folytatta.
Minden szó nélkül mentem a szobámba, kutyusommal az oldalamon. Ahogy kimentem, Katherine szólt hozzám.
- Ja, és el kell mennem, elintézek pár dolgot, addig kérlek majd fogadd egy ismerősöm lányát. Mindent elmesél.-kezdte el összepakolni a cuccait.
Csak rábólintottam, majd intettem, amikor kiment a hotel hosszú folyosójára. Majd a hangjá hallottam, mintha beszélgetne, és pillanatok múlva mintha kicserélődött volna, egy másik lány jelent meg előttem.
- Szia -mosolyodott el.
- Gyere beljebb!- álltam el az útból minden köszönés nélkül, mire belépett és körülnézett.
- Jodie vagyok.-mutatkozott be felém pillantva.
- Én pedig Lindsay.- árultam el én is a nevem.- Hogyhogy jöttél? Itt sincs Katherine.
- Mondta, hogy itt várjam meg.-magyarázta el.- Te modell vagy? A Valentine-nél?- kérdezgetett tovább.
- Pontosan.-bólintottam.-Gondolom te is.-találgattam. Rosszul.
- Nem, nem vagyok az.- rázta hevesen a fejét, majd megborzongott.-Isten ments, sose akartam az lenni.-mondta olyan hanggal, mintha életének legrosszabb dolgára gondolt volna.- Inkább a zene érdekel.
- És eddig hogy áll a karriered?-ültem le az asztalhoz, majd ő is helyet foglalt mellettem.
- Dalokat írok, de egyenlőre semmi sincs publikálva. Csak tervezgetek.-mesélte.
- Az jó.- hintáztam a székemen.- De minek vagy itt?
- Nem itt lakok, csak a városba jöttem, és gondoltam meglátogatom Katherinet. Dolga van, mint mindig.- forgatta a szemeit.
- Oh, értem.-bólintottam felfogva amiket mondott.
Aztán jött a kínos csend. Mindkettőnk csak szótlanul ült a helyén, mintha ez lenne a dolgunk.
Már épp megszólaltam volna, amikor Katherine (minek hagyta itt a telefonját?) mobilja rezegni kezdett, és miután Luke nevét olvastam fel, mint hívó, felvettem.
- Anyád nincs itthon.- szóltam bele.
- Tudom.- válaszolt.- Nem hiányzik a telefonod?- kérdezte, mire kicsit elgondolkoztam. Reggel óta még nem nagyon emlékszek arra, hogy bekapcsoltam volna, szóval, gondolom nála maradt. Rohadtul ügyes vagyok.
- De.-sóhajtottam.- Hozd ide, itthon vagyok, meg minden.- kértem meg.
Erre csak letette, én meg gúnyosan miután elemeltem a telefont a fülemtől, motyogtam egy Neked is sziát.
Kis idő múlva meg is érkezett, aminek a mobilom miatt örültem.
- Köszi.- fogtam meg telefonom.- Bejössz?-ajánlkoztam, franc tudja miért.
- Ha már így kérdezted.-mosolygott fogait megvillantva, mire elléptem az ajtótól.
Visszaléptem Jodie mellé, aki ahogy Lukera pillantott, olyan fejet vágott, mint egy szívecskés szemű emoji.
Kénytelen voltam nem elnevetni magam.
- Mi az?- vetette rám a tekintetét Jodie, mire abbahagytam.
- Semmi.-legyintettem.- Luke?- tátogtam alig láthatóan a fiúra mutatva. A lány zavarodottan nézett rám.
Csak válaszolt egy igennel, mire féloldalasan elmosolyodtam. Ezeket össze kell hoznom. Luke nem lenne velem, a csajszi boldog életet élne, én meg.. Én meg valami nagy személy leszek a kapcsolatuk történelmében.
- Luke, ülj le!- szóltam neki.
- Minek?- kérdezett vissza.
- Csak.- válaszoltam egy szóban, mire helyet foglalt. Jodie teljesen elvörösödve nézett rám.
Miért? Tátogta. Hát miért? Istenem, tisztán látszott rajta, hogy több neki a fiú, mint szimpatikus. Gondoltam besegítek, még ha csak azzal is, hogy leültetem mellé.
Nem akartam beszéd nélkül ott állni, egy percet sem, szóval a falnak dőlve kezdtem el társalogni.
- Nem ismeritek egymást, ugye?
- Nem.-válaszolták egyszerre. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Akkor.. Ő Lindsay, ő Luke. A többit beszéljétek meg.- folytattam, hogy valamit reagáljak.
De nem is szóltak egymáshoz. Továbbra is néma csend uralkodott a szobán.
- Starbucks!- szólaltam meg, mire amolyan Mi baja van? fejjel néztek egymásra. Ahw, egymásra néztek.- Én imádom a Starbucksot. Menjünk oda! Itt.. nem tudunk mit csinálni.- magyaráztam el, hogy minek kiáltottam fel hirtelen a kávézó nevét.
- Oké -egyezett bele rögtön Jodie, majd felpattant és mellém lépett. Írtam a telefonomon sms-t Katherinnek, miszerint nem lesz senki otthon, majd kinyitottam az ajtót. Fogtam a kutyám (nélküle sehova sem megyek, azt vettem észre), majd kilibbentem az ajtón.
Lesiettünk az utcára (vagyis, én siettem, ők próbáltak a nyomomban maradni), ahonnan pár épületnyire ott volt a kedvenc helyem. Beléptünk a helyre, ahol kávé illat csapta meg az orromat. Rögtön rendeltem is egyet, a többiek viszont semmit sem kértek.
Leültünk egy asztalhoz, ahol továbbra is mindenféle beszélgetés nélkül ültünk. De ekkor valaki megszólalt. Pont az a személy, akit nem akartam. Az a lány, akinek már a hangja fel tud idegesíteni.
- Örültem, Aleisha, de mehetsz is innen.- fordultam felé, gúnyos mosollyal az arcomon. Természetesen nem hagyta abba, mert ő addig folytat valamit, amíg abból komoly balhé nem lesz.
- Kinek képzeled magad?- hagyott engem figyelmen kívül, és szavait Jodienak intézte.
A lány segítségkérően pillantott rám.
- Hagyd békén.-szűrtem ki a fogaim közt.
- Ne szólj bele!- vándorolt Aleisha tekintete rám.
- Minek csinálod ezt mindenkivel?- álltam fel, hogy legalább érezhessem, magasabb vagyok, mint ő. Láthatólag ennek már nem örült annyira.
- Már jól megmondtam.- Luke. Ezzel tudnám igazán megfogni.
- Képzeld - fordultam a fiú felé.-, Aleisha szeret.- vigyorogtam, mire a lány kezdett megzavarodni. Nem tudta, most mire reagáljon, és hogyan. Ez volt az utolsó lövésem.
- Most azonnal hagyd abba a hazudozást!- kiáltotta a képembe, mire egy kisebb közönséget kaptunk. A dolgozók, a nagyban gépelő bloggerek, a békés kávézók, de legjobban a biztonsági őrök figyeltek fel veszekedésünkre.
- Még a végén a rendőrség visz el, ha nem kussolsz. És nem hagyod békén a lányt.- Lefagyva kereste a tekintetem. Győztes mosollyal néztem le rá.
- Nem mered lerendezni, ugye? Te ahhoz túlságosan félénk vagy. Egy igazi jó kislány.- kontrázott.
- Tudok más is lenni. Nem pazarlom az energiám rád.- Ezzel egy kicsike gond volt. Hogy én sosem voltam az a fajta lány, aki rossznak számított. Tényleg az édes kis tündérke szerepét töltöttem be, mindig. Attól féltem, ez most is így lesz.
Egy fél percre nem szólalt meg, majd amikor már senki sem bámult már minket, folytatásra várva, szinte a karomnál fogva rángatott ki az üzletből.
Maradjatok, egy perc, tátogtam a társaságom felé, akiket ezzel ott kellett hagynom.
- Szóval, tudsz rossz is lenni?- vonogatta a szemöldökét mosolyogva. Kissé megijedtem. Remélem nem kell drogoznom, vagy verekednem, vagy ilyesmi.
- Persze.-bólogattam hevesen.
Majd egyenesen cigit vett ki a zsebéből. Nekem miért kell ezt csinálnom?
- Én..- nem adhattam meg magam. Amikor felém nyújtotta, el kellett vennem. Meggyújtotta, mire kicsit elbizonytalanodtam. Nem szabadna ezt csinálnom. Nem tudom megtenni.
- Gyerünk.- szívott bele, majd a füstöt egyenesen az arcomba fújta. Remek, ma estére be kell szorítanom egy hajmosást is.
A számhoz emeltem a szálat, majd én is megtettem ugyanazt. Csak reménykedtem, hogy ne lásson meg olyan akit ismerek, hogy Jodiék ne jöjjenek utánam, és tudják meg, mit teszek.
Olyan rossz dolog ez? Talán mégis túldramatizálom. Nem válok a függőjévé, azért teszem, hogy Aleisha leszálljon rólam, és ne tegyen ilyet mégegyszer. De talán el se kellett volna fogadnom. Nem kellett volna felálnom, és visszaszólni neki. Hagynom kellett volna. Úgysem ért volna hozzám egy ujjal sem, hisz az emberek körülvettek minket. Bár, simán kibírta volna azt is, hogy a rendőrség vigye el, csak azért, hogy nekem rossz legyen.
- Elég lesz ennyi is.-majd a földre hajítottam, és ráléptem. Nem ment volna tovább. Tényleg nem tudok rossz lenni, vagy olyasmi. Bevallom.
- A kis tündérke nem bírja?- röhögött.- Menj vissza, ha akarsz. De még látjuk egymást.- mondta titokzatosan, majd meglökve engem elhaladt mellettem.
Visszamentem, és leültem oda, ahol eddig is voltam.
- Mit csinált?- aggódott Jodie.- Ki ez? Mit akar?- fogta a fejét, miközben alig bírta abbahagyni kérdéseinek sorolását.
- Hosszú történet.- néztem le az asztalra.- Semmit..- ráztam a fejem.
- Tudjuk jól, hogy ez hazugság.- szólalt meg Luke is, mire felnéztem az asztalról, egyenesen rá.
- Mit tudsz te rólam?- kérdeztem hidegen.
Erre nem mondott semmit, tekintetét lekapta rólam. De most igaza volt. Tényleg nem volt igaz, hogy semmit sem műveltem.
- Menjünk haza.- álltam fel. Ott hagytam a rendelésem, amit még csak meg se ittam, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Én is megyek.- indult el egy másik irányba Luke. Nem akartam, hogy most a kijelentésem miatt esetleg megváltozzon a véleménye rólam. De én nem tettem ez ellen semmit, csak a tekintetemmel követtem, ahogy elsétál. Jodie mindenféle kijelentés nélkül várt rám.
- Sajnálom.- motyogtam, majd megindultam a hotel felé.
Ahogy felértünk a lakosztályból, a szobám felé vettem az irányt. De mielőtt bezártam volna, Jodie belépett hozzám.
- Mi volt ez az egész?- huppant le mellém az ágyamra.
- Semmi.- válaszoltam elcsukló hangon. Nem sírhatok. Minek sírjak? Őszintén, magam sem tudtam, miért akarnak előtörni a könnyeim. Talán mert talán túl flegmán szóltam vissza Lukenak, amiről van egy sejtésem, hogy most kicsit.. kevésbé kedvel.
Beharaptam az ajkaim, majd a térdeim magam elé húztam és átöleltem őket.
- Mi a baj?- kérdezte tovább.
- Érzékeny típus vagyok.- kezdtem remegő hanggal.- Magam sem tudom miért, de most úgy sírnék. Most utál? Vagy mi? Tényleg nem ismer, de igaza volt. Én Aleishával rágyújtottam kint. Nem szabadott volna.- dőltek belőlem a szavak, az sem érdekelt, miket árulok el neki. Mindent elmondtam, csupán pár mondattal.
- Ne legyél emiatt szomorú.-ölelt át.- Nem tettél semmi rosszat. Kétlem, hogy most utálna. Amúgy, ez miért lenne akkora baj neked?
- Mert..- néztem rá.- Jófej. Nem szeretek azzal az érzéssel élni, hogy egy barátom már nem kedvel.- vonogattam a vállam.
- Ne gondolj erre, jó? Együnk fagyit, nézzünk tévét, hülyéskedjünk. Ez rajtam mindig segít.- mosolygott, mire én is talán mutattam arcomon a boldogság jelét. Legalább valaki ott volt nekem. Még akkor is, ha ő csak egy lány volt, akit aznap ismertem meg. Úgy éreztem, ő tényleg segíteni akar nekem.

Este

Nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettem, laptopoztunk, tévéztünk, ettünk, aztán azon kaptam magam, hogy éjfélkor felkeltem. A tévé továbbra is bekapcsolva maradt, az világította be a szobát. A popcorn csatánk után a kaja mindenhol ott volt az ágyon (nem tudom, Katherine ehhez mit fog szólni), Jodie pedig az ágy végében elfeküdve mélyen aludt. Azt sem tudom, hogy nyomott el minket az álom.
Én a helyemen voltam, lerúgtam este közepén magamról a takaróm is, ezért az is félig lelógott az ágyról. A mobilom épp ki akartam kapcsolni, amikor kis értesítők jelentek meg. Nem fogadott hívás. Még félálomban voltam, de ez rögtön átlendített a valóságba. Teljesen éber lettem.
Csak hívtam a számot, de nem kapcsolt. Persze, este ki venné fel a telefonját? Mivel nem akartam senkit felébreszteni, inkább kinyomtam.
Nem tudom miért, de nagyon reméltem, hogy Luke keresett, hogy elmondja, nem haragszik rám. Az olyan jól esne most.
Csak az ágy mellé hajítottam az iPhonet, majd visszadőlve a párnámra elaludtam.