Part six //december 10. Szombat folytatva//

Hirtelen mintha egyszerűen éreztem volna. Valaki nézett minket. Aleisha ott állt mellettem pár méterre, és bosszúsan figyelt. Csak pár pillanatra láttam, mert ahogy odanéztem, Luke megszólított.
-Aleisha?- Mintha olvasni tudott volna a gondolataimban.
-Igen.-hajtottam le a fejem, hogy óvatosan arra tudjak nézni. A lány elrugaszkodott az asztaltól, aminek addig dőlt, majd felénk kezdett jönni.
-Sziasztok.- Luke felé mosolyt küldött, viszont amikor már engem nézett, vonásai átváltoztak. Mérgesebb arcot vágott.
-Szia.-vetette oda Luke.
-Úgy látszik, nem tanulsz a leckéből.-fordult felém. Próbáltam nem gyengének tűnni, hisz Luke ezzel használt ki. Erősnek kellett mutatkoznom a lány előtt.
Mondhattam volna, hogy nem én akartam. Viszont akkor gyenge lettem volna, mert látta volna, hogy azt teszem, amit Luke parancsol nekem. Mondanom kellett volna valamit. Csak azt nem tudom, hogy mit.
-Aleisha, kérlek..-kezdtem túl kedvesen. Gonosznak kell vele lennem. Ki kell, hogy mutassam felé az érzéseim.-Menj innen. Azonnal.-nem sikerült. Nem tudtam csúnyábbat mondani. Nem mertem.
De ő továbbra is csak úgy állt ott, mint aki nem hallotta amit mondtam.
-Nem hallottad?-vetett rá egy teljesen komoly pillantást Luke.-Takarodj.-és ezzel a lány azonnal szedni kezdte a lábát. Ennek a fiúnak tényleg nagy hatalma van. Vagyis, a lányok felett biztosan.
-Eressz el.-szólaltam meg, amikor újra felém nézett.-Az előbb az volt, amit akartam. Most is legyen úgy.
-Most jól figyelj, édes.-fürkészte a tekintetem, majd úgy szólalt meg, mintha valami orbitális hülyeséget mondtam volna.-Itt az van, amit én akarok. Nem te üldözted el Aleishát. Hanem én. És nem fogsz nekem parancsolgatni.-magyarázta el, és ezzel kacsintott is egyet.
Remek. Úgy éreztem, mintha egy történetbe csöppentem volna bele. Miért nem jön össze Aleisha, meg Luke? Szép párt alkotnának. És nem lenne közöm egy ilyen hülyeséghez. Miért akarja, hogy vele legyek? Miért engem választott ki?
-Csak ennyit kérek.-álltam vele mégis szembe. Elmosolyodott, és eleresztett.
-Én akartam ezt.-célzott arra, hogy végre levette a kezét rólam.
-És, most mik a terveid?-fontam össze a karjaim.
-Hazaviszlek. Persze, ha szeretnéd. Én miattam akár elmehetünk New York legnagyobb szórakozóhelyére is.-ajánlotta fel. Tetszett az ötlet.. Ki kéne kapcsolódnom. Bár, ki tudja mi lenne velem? Nem biztos, hogy szabadna.
-Bulizni akarok.-mondtam ki teljesen komolyan.
Láttam rajta, hogy ezt akarta. Meg ahogy kimondtam, elmosolyodott, majd elindultunk kifelé a plázából.
Volt kocsija. Nem is akármilyen. Egy olyan drága, fekete jármű kulcsát lóbálta, amit még sosem láttam a városomban. Ott nem voltak ilyen gazdag emberek.
Luke kinyitotta az ajtót nekem (végre egy kedves dolog), szóval beszálltam.
Majd kérdőn pillantottam rá, kicsit megemelve kutyámat.
-Ugye normális kutya?-erre csak hevesen bólogatni kezdtem (inkább nem említettem meg, hogy pár napja az utcán találtam), majd a hátsó üléshez tettem Cocot. Beültem előre,  Ő meg a kormány mögé, és amikor elindultunk, csak elővettem a telefonom.
-Ne kockulj már.-nevetett felém a fiú, ezzel kivette a kezemből, majd a hátsó ülésekre hajította.
-Miért ne?-néztem a mobil után.
-Már jól megmondtam.-válaszolt egyszerűen, rám sem pillantva.
-Remek.-néztem ki az ablakon. És ekkor a telefonom megmentett, ugyanis csörögni kezdett.-Ezt fel kell vennem.-nyúltam hátra, majd nehezen megfogtam és felvettem.-Szia.-köszöntem. Azt sem tudtam ki az, de volt egy sejtésem, hogy Kylie az.
-Baj van!- kezdte el a nővérem.
-Mi?-kérdeztem kicsit ijedten.
-Nincs párom a táncra.-csak tenyerembe temettem az arcom, majd sóhajtva szóltam hozzá.
-Ez most olyan fontos volt?-forgattam a szemeim.
-Nagyon! Nekem az.-válaszolt hisztisen.
-Nekem meg nem. Figyelj, kérlek, akkor hívj, ha fontos.-kérleltem, majd mindenféle köszönés nélkül letettem. És Luke példájára még hátra is dobtam, ezzel megzavarva a békésen alvó Cocot.
Egy helynél megálltunk, majd bementünk egy épületbe. Igen, a kutyám még mindig a kezemben szorítottam, nem hagyhattam egyedül.
Egy étterem volt az, bár nem neveztem volna szórakozóhelynek, így kérdőn néztem Lukera.
-Nyugi, nem ide jöttünk.-nevetett, majd az egyik pultoshoz ment. Valamit mondott neki, és végül ketten mehettünk be egy ajtón. Ahol rengeteg bulizó emberke volt, ugráltak, meg kiabáltak.. Nem nekem való hely volt.
-Hemmings!- pattant elénk egy lány.-Rég láttalak itt. Ki ez a csaj?-bökött felém.
Luke meg úgy nézett rám, mint anyukám, amikor kiskoromban valakinek el kellett árulnom a nevemet.
-Lindsay.-árultam el.
-Örülök!- mosolygott rám.-Én Rachel vagyok.-mutatkozott be.-A Valentine Models Managementtől.
-Én is onnan vagyok.-mondtam félénken.
-Az tök jó!- kezelt úgy, mint egy ezer éves barátot.
Csak bólogattam, mert hát erre nem tudtam mit reagálni.
-Gyere, ülj le -vezetett egy asztalhoz, ahol még voltak páran. Csak leültem, de megszólalni nem szólaltam meg.-Hozzak valamit?-virult.
-Nem kell -Említettem vajon neki, hogy itt még nem is kaphatok semmit? Ezekszerint kifelejtettem a mondókámból.
Ezzel elment, és otthagyott.
- Mi bajod van?-vágta hozzám valaki. A hang irányába fordultam, és egy újabb lányt pillantottam meg. Hátradőlt a székén, és engem pásztázott, ahogy Aleisha szokott. Ez már nem kezdődik jól.
-Semmi. Miért lenne bármi is?
-Mert láthatólag nagyon unod magad.-fonta össze a karjait.
-Nem tudok mást tenni.-vontam meg a vállam amolyan "ez van" tekintettel.
-Hát, mert még nem szórakozol. És a szórakozás egyenlő pár itallal. Benne vagy?-állt fel, hogy megindulhasson a pult felé.
-Az még nem megengedett nekem.-ahogy ezt kiejtettem a számon, majdnem röhögőgörcsöt kapott.
-Szerinted majd kérik a személyid, vagy mi?-fogta a hasát nevetés közben. És betitulálta válaszom egy igennek, majd elment, és percek sem kellettek, elém tett egy poharat. Őszintén, nem akartam meginni. De hát mindenki ezt tette, és semmi bajuk sem volt. Sőt. Jól érezték magukat. Így én is követtem a példájukat. De nem egyszer, többször is elfogyott minden, én meg újat kértem. Faszom tudja miért. Egyszerűen szórakozni akartam, és teljesen úgy véltem, hogy ahhoz ez lesz a kulcs.
-Biztos?-kérdezett vissza Rachel, mikor megint rávettem, hogy hozzon.
-Persze. Biztos vagyok a dolgokban.- mosolyogtam. Azt sem tudom miért, kezdtem feloldódni.
-Oké -majd elment.
Luke jelent meg előttem, aki láthatólag jobb állapotban volt, mint én. Ugyanis valahogy haza kell vinnie, meg mennie is.
-Hány éves is vagy?-lépett elém.
-Az nem mindegy?-nevettem.-Miért?
-Haza kéne mennünk.-jelentette ki, mint aki nagyon biztos valamiben. Ezzel fogta a kezem, és miután valamit mondott Rachelnek, elindultunk kifele a helyről.
-Pedig jó volt.-lépkedtem mögötte.
-Ja, mert kicsit leittad magad.-vágta rá.
-Nem igaz -álltam ki a szavam mellett, majd beültem a kocsiba.-Hány óra van?
-Kilenc óra, szóval, azt hiszem két órával tovább voltunk itt, mint amit anyám megengedett.-jelentette ki természetesen.
Mikor ott voltunk, már mentünk volna a hotelbe, de be volt zárva az ajtaja. Na ja, ez volt az, amire semelyikünk sem számított.
-Basszus -húzogattam az ajtót.
-Akkor nem tudom mi lesz veled.-vonta meg a vállát, mire csak mérgesen néztem felé.
-Kösz, megoldtad ezzel a helyzetem?
-Nem, de nem tartozik semmilyen feladataim közé, hogy segítsek rajtad.-válaszolt hűvösen, mire szájamat harapdálva elgondolkodtam.
-Nálad fogom tölteni az estét.-jelentettem ki, majd megindultam a kocsija felé.
-Tessék?-jött utánam.-Talán nem kéne ebbe nekem is beleegyeznem?-állt elém.
-Talán bajod van ezzel?-próbáltam kikerülni, de mindig elállta az utamat.-Tudtommal velem szeretnél egy kicsit lenni.
-Úgy látszik te akarsz a közelemben maradni.-nevetett.
-Én aztán nem, sőt.-forgattam a szemeim. Az egyetlen fiú, aki nekem innen kell, az Ashton. Lukeról szó sincs. Jó, talán. Akkor máshogy fogalmazom meg: ha megcsókolna, visszacsókolnám. De mivel erre semmi esély sincs, el lehet hesegetni a gondolatokat. -De nincs más lehetőségem.-folytattam.
Elgondolkodott, majd alrébb lépve utat adott nekem.
-Köszönöm.-motyogtam, majd visszamentem a helyemre.
Az a ház nagy volt. Komolyan, rengeteg szoba, medence is, meg minden. Ha tudnám, miért él ilyen körülmények közt.
Csak megálltam a nappali közepén, és magamhoz szorítva Cocot néztem körbe.
-Wow -húztam a szót.-Jó hely.-bólintottam elismerően.
-Most tedd fel a kérdéseid.-sétált el mellettem.
-Két szobáról kell tudnom. Ahol alszok, meg a fürdőszoba. Annyi pont elég lesz. És hívd fel anyád, tuti halálra aggódja magát.-soroltam, majd fogaimat kivillantva mosolygtam rá.
Miután eligazított, magamra maradtam. A kutya rögtön elaludt az ágyamon, szóval nyugodtan mehettem akár fürödni is. Megindultam a helyre, ahova mennem kellett, amikor Lukeot hallottam meg. Beszélt valakivel, aki az anyja volt. Hogy honnan tudom? A beszélgetésben kismilliószor nevezte anyának.
-Figyelj, nincs semmi baja.-éreztem, hogy az a valaki én vagyok.-Kérlek. Ne mondj neki holnap semmi rosszat. Nem ő a hibás.-halványan elmosolyodtam. Az lenne a "legjobb", ha nekem kéne elvinnem a balhét.
Nem hallgattam tovább a beszélgetést, inkább továbbmentem a szobába, majd elgondolkozva a hallottakon letusoltam.
Mivel más ruhám volt, Luke ruháit vettem magamra, mert így is-úgy is ezt kellett volna tennem.
-Kivel beszéltél?-lépkedtem le a lépcsőn.
-Tessék?-nézett fel a telefonjából.-Mi közöd van hozzá?
-Jó, értettem.-emeltem fel a kezeim védekezés képpen.
Mikor felnézett rám, végigmért és elidőzött rajtam tekintete.
-Miért hordod a ruháim?-nevetett.
-Mert nekem nincs más.-válaszoltam megvonva a vállam.-Amúgy.. Köszi ezeket a dolgokat. Meg minden. Ilyesmi.- ezzel pedig felmentem a szobába, ami az enyém lett ma estére.
Ekkor csörögni kezdett a telefonom, és Kylie arca villogott a képernyőn.
-Szia -vettem fel.
-Hali!- köszönt vissza lelkesen.-Túl későn?
-Dehogy -ráztam a fejem.-Mi a baj? Ja, bocsánat, amiért nem gondoltam nagy dolognak amit te mondtál, de siettem. És nem akartam csevegni.-kértem bocsánatot.
-Semmi baj.-hadarta.-És, hogy vagy?-kérdezgetett.
-Remekül, mondhatom.-sóhajtottam.-Bezárták a hotel ajtaját, mire hazaértem.-meséltem el.
-És akkor most hol vagy?-aggódott.
-Uhm..-gondolkoztam el. Ha azt mondom egy srácnál, sikítva elmeséli anyának, aki nem hinném, hogy jó szemmel nézné, hogy már pár nap után New Yorkban felszedtem valakit, akinél az estéimet töltöm. Mert hát, nem így van.-Egy barátomnál.-feleltem.
-Hogy hívják?-kérdezte izgatottan. Na, erre nem számítottam.
-Luke -válaszoltam.
-Úristen, hogy ismerekedtetek össze -de mielőtt folytathatta volna, közbeszóltam.
-Nem vagyunk együtt, erről szó sincs.-ellenkeztem rögtön.
-Ja, értem.-mondta némi cinizmussal hangjában.
-Értsd is.-ültem le az ágyamra, megsimítva Coco fejét.
-Legalább helyes?- húzta tovább a Luke témát.
Elgondolkoztam.
-Az, tényleg nem néz ki rosszul. - Valljuk be, igazat állítottam.-De.. más tetszik.-folytattam rögtön.
-Ki? Úristen, mondd már el!- szinte sikítozott.
-Ashton a neve -mosolyodtam el önszántamból is.
-Hát, itt, Birminghamban még mindig nincsenek helyes srácok.-panaszkodott.
-Ez van.-nevettem.-Szerintem most már aludnom kéne.
-Nekem is.-mondta szomorúan.- Szia!- majd letette.
Ahogy leraktam magam mellé a mobilom, Luke lépett az ajtó elé.
-Amit te beszélsz a barátnőddel, az sokkal érdekesebb, mint az én telefon hívásaim.-lépett be.
Egy ütemre még a szívem is megállt.
-Mindent hallottál?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Persze -ült le mellém. Ja, nagyon természetes, hogy valakinek kihallgatod a beszélgetéseit.  Miért ne?- És még jól is nézek ki, hát köszönöm.- mosolygott fogait is megvillantva.
-De bunkó vagy.-döntöttem meg a fejem.-Amúgy, ha már így mindent tudsz, legyünk őszinték egymással.-vigyorogtam.-Áruld el, ki tetszik?- kérdeztem, mintha csak valami felesz vagy mersz játék tagja lennék.
-Azt azért nem mondom el olyan könnyen.-válaszolt.-Segítek. Tudod, a legkönnyebb megtanulni, hogy hogyan szerezz meg egy fiút, ha egy fiú mondja el neked.- Őszintén, meglepett.
-Segítesz?-kérdeztem vissza.-Hát, el kell majd.-bólintottam a dologra.-Nem is vagy olyan rossz, mint gondoltam.-mosolyodtam el.
-Kösz -nevetett fel.-Viszont ma már nem tudunk semmit tenni.-állt fel, és indult meg az ajtó felé.
Mikor elment, lefeküdtem a helyemre, a kutyusom meg mellém tipegett. Lefeküdt szinte az arcom mellé, majd pár perc múlva már mindkettőnket elnyomta az álom.