Blog trailer

                     》ITT tudjátok megnézni
                            a blog trailerjét《

Part seven //december 11. Vasárnap//

Elég későig aludtam.
Még szerencse, hogy Coco első dolga reggel az volt, hogy nyűszítve ébresztgetett.
- Hagyj..- húztam a fejemre a takaróm.
De mivel a kutya továbbra is ott lépkedett, kénytelen voltam feltápászkodni.
- Mi bajod van?- nyafogtam álmosan, majd a telefonom kijelzőjére néztem.- Tíz óra van.. Hát.. Álmos voltam, na.- magyarázkodtam.. Magamnak.
Kimásztam az ágyból, majd elindultam lefele a lépcsőn.
- Végre -nézett rám Luke, aki a nappaliban ezekszerint várt rám.- Anya teljesen meg fog őrülni, mert valamit mondani akar neked, és alá kell írnod valamit, szóval sietned kéne vissza.- magyarázta el.
- Akkor.. Elkészülök, vagy valami.-kezdtem visszafele menni a szobába.
Visszavettem a tegnapi ruhám, majd Cocot magam után hívva jelentem meg újra a fiú előtt.
- Indulhatunk.-pördültem meg, majd kimentünk a kocsihoz.
Mikor újra a hotelnél voltunk, egy pillanatra megálltam az ajtaja előtt.
- Kösz.. Vagy köszönöm.- keresgéltem a hozzám illő szót, majd mosolyogva mentem be.
Már a liftben teljesen rosszul voltam. Nem tudtam, Katherine vajon mit fog szólni, mérges lesz,  vagy egyszerűen hanyagolja majd a témát. Kicsit féltem, hogy rögtön rossz hatást gyakoroltam a főnökömre.
Sóhajtottam, majd elővettem a kulcsom és bementem a hotel lakosztályba. Kath elég felkészülten várt rám.
- Sajnálom -kezdtem.
Bár nem szabadott volna félnem. Luke mindent elmondott neki, valószínűleg megbeszélték a dolgot. Tényleg nem az én hibám, már elnézést.
- Hagyjuk, jobb hírem van.-mondta izgatottan, és láthatólag nagyon örült annak amiről beszélt.- Tetszett a fotósorozatod a Valentine-nek, megvannak a papírok, le fogsz szerződni!- Ezekszerint jó dolog. Vagy mi.
Őszintén, örültem. Talán modellkedhetek, meg lehetek híres, hasonlók. Ez remek. De nem tudtam, mi ebben olyan érdekes. Hisz valahogy számítottam erre.
- Szuper -mosolyogtam úgy, ahogy a fotózáson is tettem. Kissé erőltetetten.
- Holnap mindent aláírunk a központban.- folytatta.
Minden szó nélkül mentem a szobámba, kutyusommal az oldalamon. Ahogy kimentem, Katherine szólt hozzám.
- Ja, és el kell mennem, elintézek pár dolgot, addig kérlek majd fogadd egy ismerősöm lányát. Mindent elmesél.-kezdte el összepakolni a cuccait.
Csak rábólintottam, majd intettem, amikor kiment a hotel hosszú folyosójára. Majd a hangjá hallottam, mintha beszélgetne, és pillanatok múlva mintha kicserélődött volna, egy másik lány jelent meg előttem.
- Szia -mosolyodott el.
- Gyere beljebb!- álltam el az útból minden köszönés nélkül, mire belépett és körülnézett.
- Jodie vagyok.-mutatkozott be felém pillantva.
- Én pedig Lindsay.- árultam el én is a nevem.- Hogyhogy jöttél? Itt sincs Katherine.
- Mondta, hogy itt várjam meg.-magyarázta el.- Te modell vagy? A Valentine-nél?- kérdezgetett tovább.
- Pontosan.-bólintottam.-Gondolom te is.-találgattam. Rosszul.
- Nem, nem vagyok az.- rázta hevesen a fejét, majd megborzongott.-Isten ments, sose akartam az lenni.-mondta olyan hanggal, mintha életének legrosszabb dolgára gondolt volna.- Inkább a zene érdekel.
- És eddig hogy áll a karriered?-ültem le az asztalhoz, majd ő is helyet foglalt mellettem.
- Dalokat írok, de egyenlőre semmi sincs publikálva. Csak tervezgetek.-mesélte.
- Az jó.- hintáztam a székemen.- De minek vagy itt?
- Nem itt lakok, csak a városba jöttem, és gondoltam meglátogatom Katherinet. Dolga van, mint mindig.- forgatta a szemeit.
- Oh, értem.-bólintottam felfogva amiket mondott.
Aztán jött a kínos csend. Mindkettőnk csak szótlanul ült a helyén, mintha ez lenne a dolgunk.
Már épp megszólaltam volna, amikor Katherine (minek hagyta itt a telefonját?) mobilja rezegni kezdett, és miután Luke nevét olvastam fel, mint hívó, felvettem.
- Anyád nincs itthon.- szóltam bele.
- Tudom.- válaszolt.- Nem hiányzik a telefonod?- kérdezte, mire kicsit elgondolkoztam. Reggel óta még nem nagyon emlékszek arra, hogy bekapcsoltam volna, szóval, gondolom nála maradt. Rohadtul ügyes vagyok.
- De.-sóhajtottam.- Hozd ide, itthon vagyok, meg minden.- kértem meg.
Erre csak letette, én meg gúnyosan miután elemeltem a telefont a fülemtől, motyogtam egy Neked is sziát.
Kis idő múlva meg is érkezett, aminek a mobilom miatt örültem.
- Köszi.- fogtam meg telefonom.- Bejössz?-ajánlkoztam, franc tudja miért.
- Ha már így kérdezted.-mosolygott fogait megvillantva, mire elléptem az ajtótól.
Visszaléptem Jodie mellé, aki ahogy Lukera pillantott, olyan fejet vágott, mint egy szívecskés szemű emoji.
Kénytelen voltam nem elnevetni magam.
- Mi az?- vetette rám a tekintetét Jodie, mire abbahagytam.
- Semmi.-legyintettem.- Luke?- tátogtam alig láthatóan a fiúra mutatva. A lány zavarodottan nézett rám.
Csak válaszolt egy igennel, mire féloldalasan elmosolyodtam. Ezeket össze kell hoznom. Luke nem lenne velem, a csajszi boldog életet élne, én meg.. Én meg valami nagy személy leszek a kapcsolatuk történelmében.
- Luke, ülj le!- szóltam neki.
- Minek?- kérdezett vissza.
- Csak.- válaszoltam egy szóban, mire helyet foglalt. Jodie teljesen elvörösödve nézett rám.
Miért? Tátogta. Hát miért? Istenem, tisztán látszott rajta, hogy több neki a fiú, mint szimpatikus. Gondoltam besegítek, még ha csak azzal is, hogy leültetem mellé.
Nem akartam beszéd nélkül ott állni, egy percet sem, szóval a falnak dőlve kezdtem el társalogni.
- Nem ismeritek egymást, ugye?
- Nem.-válaszolták egyszerre. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Akkor.. Ő Lindsay, ő Luke. A többit beszéljétek meg.- folytattam, hogy valamit reagáljak.
De nem is szóltak egymáshoz. Továbbra is néma csend uralkodott a szobán.
- Starbucks!- szólaltam meg, mire amolyan Mi baja van? fejjel néztek egymásra. Ahw, egymásra néztek.- Én imádom a Starbucksot. Menjünk oda! Itt.. nem tudunk mit csinálni.- magyaráztam el, hogy minek kiáltottam fel hirtelen a kávézó nevét.
- Oké -egyezett bele rögtön Jodie, majd felpattant és mellém lépett. Írtam a telefonomon sms-t Katherinnek, miszerint nem lesz senki otthon, majd kinyitottam az ajtót. Fogtam a kutyám (nélküle sehova sem megyek, azt vettem észre), majd kilibbentem az ajtón.
Lesiettünk az utcára (vagyis, én siettem, ők próbáltak a nyomomban maradni), ahonnan pár épületnyire ott volt a kedvenc helyem. Beléptünk a helyre, ahol kávé illat csapta meg az orromat. Rögtön rendeltem is egyet, a többiek viszont semmit sem kértek.
Leültünk egy asztalhoz, ahol továbbra is mindenféle beszélgetés nélkül ültünk. De ekkor valaki megszólalt. Pont az a személy, akit nem akartam. Az a lány, akinek már a hangja fel tud idegesíteni.
- Örültem, Aleisha, de mehetsz is innen.- fordultam felé, gúnyos mosollyal az arcomon. Természetesen nem hagyta abba, mert ő addig folytat valamit, amíg abból komoly balhé nem lesz.
- Kinek képzeled magad?- hagyott engem figyelmen kívül, és szavait Jodienak intézte.
A lány segítségkérően pillantott rám.
- Hagyd békén.-szűrtem ki a fogaim közt.
- Ne szólj bele!- vándorolt Aleisha tekintete rám.
- Minek csinálod ezt mindenkivel?- álltam fel, hogy legalább érezhessem, magasabb vagyok, mint ő. Láthatólag ennek már nem örült annyira.
- Már jól megmondtam.- Luke. Ezzel tudnám igazán megfogni.
- Képzeld - fordultam a fiú felé.-, Aleisha szeret.- vigyorogtam, mire a lány kezdett megzavarodni. Nem tudta, most mire reagáljon, és hogyan. Ez volt az utolsó lövésem.
- Most azonnal hagyd abba a hazudozást!- kiáltotta a képembe, mire egy kisebb közönséget kaptunk. A dolgozók, a nagyban gépelő bloggerek, a békés kávézók, de legjobban a biztonsági őrök figyeltek fel veszekedésünkre.
- Még a végén a rendőrség visz el, ha nem kussolsz. És nem hagyod békén a lányt.- Lefagyva kereste a tekintetem. Győztes mosollyal néztem le rá.
- Nem mered lerendezni, ugye? Te ahhoz túlságosan félénk vagy. Egy igazi jó kislány.- kontrázott.
- Tudok más is lenni. Nem pazarlom az energiám rád.- Ezzel egy kicsike gond volt. Hogy én sosem voltam az a fajta lány, aki rossznak számított. Tényleg az édes kis tündérke szerepét töltöttem be, mindig. Attól féltem, ez most is így lesz.
Egy fél percre nem szólalt meg, majd amikor már senki sem bámult már minket, folytatásra várva, szinte a karomnál fogva rángatott ki az üzletből.
Maradjatok, egy perc, tátogtam a társaságom felé, akiket ezzel ott kellett hagynom.
- Szóval, tudsz rossz is lenni?- vonogatta a szemöldökét mosolyogva. Kissé megijedtem. Remélem nem kell drogoznom, vagy verekednem, vagy ilyesmi.
- Persze.-bólogattam hevesen.
Majd egyenesen cigit vett ki a zsebéből. Nekem miért kell ezt csinálnom?
- Én..- nem adhattam meg magam. Amikor felém nyújtotta, el kellett vennem. Meggyújtotta, mire kicsit elbizonytalanodtam. Nem szabadna ezt csinálnom. Nem tudom megtenni.
- Gyerünk.- szívott bele, majd a füstöt egyenesen az arcomba fújta. Remek, ma estére be kell szorítanom egy hajmosást is.
A számhoz emeltem a szálat, majd én is megtettem ugyanazt. Csak reménykedtem, hogy ne lásson meg olyan akit ismerek, hogy Jodiék ne jöjjenek utánam, és tudják meg, mit teszek.
Olyan rossz dolog ez? Talán mégis túldramatizálom. Nem válok a függőjévé, azért teszem, hogy Aleisha leszálljon rólam, és ne tegyen ilyet mégegyszer. De talán el se kellett volna fogadnom. Nem kellett volna felálnom, és visszaszólni neki. Hagynom kellett volna. Úgysem ért volna hozzám egy ujjal sem, hisz az emberek körülvettek minket. Bár, simán kibírta volna azt is, hogy a rendőrség vigye el, csak azért, hogy nekem rossz legyen.
- Elég lesz ennyi is.-majd a földre hajítottam, és ráléptem. Nem ment volna tovább. Tényleg nem tudok rossz lenni, vagy olyasmi. Bevallom.
- A kis tündérke nem bírja?- röhögött.- Menj vissza, ha akarsz. De még látjuk egymást.- mondta titokzatosan, majd meglökve engem elhaladt mellettem.
Visszamentem, és leültem oda, ahol eddig is voltam.
- Mit csinált?- aggódott Jodie.- Ki ez? Mit akar?- fogta a fejét, miközben alig bírta abbahagyni kérdéseinek sorolását.
- Hosszú történet.- néztem le az asztalra.- Semmit..- ráztam a fejem.
- Tudjuk jól, hogy ez hazugság.- szólalt meg Luke is, mire felnéztem az asztalról, egyenesen rá.
- Mit tudsz te rólam?- kérdeztem hidegen.
Erre nem mondott semmit, tekintetét lekapta rólam. De most igaza volt. Tényleg nem volt igaz, hogy semmit sem műveltem.
- Menjünk haza.- álltam fel. Ott hagytam a rendelésem, amit még csak meg se ittam, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Én is megyek.- indult el egy másik irányba Luke. Nem akartam, hogy most a kijelentésem miatt esetleg megváltozzon a véleménye rólam. De én nem tettem ez ellen semmit, csak a tekintetemmel követtem, ahogy elsétál. Jodie mindenféle kijelentés nélkül várt rám.
- Sajnálom.- motyogtam, majd megindultam a hotel felé.
Ahogy felértünk a lakosztályból, a szobám felé vettem az irányt. De mielőtt bezártam volna, Jodie belépett hozzám.
- Mi volt ez az egész?- huppant le mellém az ágyamra.
- Semmi.- válaszoltam elcsukló hangon. Nem sírhatok. Minek sírjak? Őszintén, magam sem tudtam, miért akarnak előtörni a könnyeim. Talán mert talán túl flegmán szóltam vissza Lukenak, amiről van egy sejtésem, hogy most kicsit.. kevésbé kedvel.
Beharaptam az ajkaim, majd a térdeim magam elé húztam és átöleltem őket.
- Mi a baj?- kérdezte tovább.
- Érzékeny típus vagyok.- kezdtem remegő hanggal.- Magam sem tudom miért, de most úgy sírnék. Most utál? Vagy mi? Tényleg nem ismer, de igaza volt. Én Aleishával rágyújtottam kint. Nem szabadott volna.- dőltek belőlem a szavak, az sem érdekelt, miket árulok el neki. Mindent elmondtam, csupán pár mondattal.
- Ne legyél emiatt szomorú.-ölelt át.- Nem tettél semmi rosszat. Kétlem, hogy most utálna. Amúgy, ez miért lenne akkora baj neked?
- Mert..- néztem rá.- Jófej. Nem szeretek azzal az érzéssel élni, hogy egy barátom már nem kedvel.- vonogattam a vállam.
- Ne gondolj erre, jó? Együnk fagyit, nézzünk tévét, hülyéskedjünk. Ez rajtam mindig segít.- mosolygott, mire én is talán mutattam arcomon a boldogság jelét. Legalább valaki ott volt nekem. Még akkor is, ha ő csak egy lány volt, akit aznap ismertem meg. Úgy éreztem, ő tényleg segíteni akar nekem.

Este

Nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettem, laptopoztunk, tévéztünk, ettünk, aztán azon kaptam magam, hogy éjfélkor felkeltem. A tévé továbbra is bekapcsolva maradt, az világította be a szobát. A popcorn csatánk után a kaja mindenhol ott volt az ágyon (nem tudom, Katherine ehhez mit fog szólni), Jodie pedig az ágy végében elfeküdve mélyen aludt. Azt sem tudom, hogy nyomott el minket az álom.
Én a helyemen voltam, lerúgtam este közepén magamról a takaróm is, ezért az is félig lelógott az ágyról. A mobilom épp ki akartam kapcsolni, amikor kis értesítők jelentek meg. Nem fogadott hívás. Még félálomban voltam, de ez rögtön átlendített a valóságba. Teljesen éber lettem.
Csak hívtam a számot, de nem kapcsolt. Persze, este ki venné fel a telefonját? Mivel nem akartam senkit felébreszteni, inkább kinyomtam.
Nem tudom miért, de nagyon reméltem, hogy Luke keresett, hogy elmondja, nem haragszik rám. Az olyan jól esne most.
Csak az ágy mellé hajítottam az iPhonet, majd visszadőlve a párnámra elaludtam.

Part six //december 10. Szombat folytatva//

Hirtelen mintha egyszerűen éreztem volna. Valaki nézett minket. Aleisha ott állt mellettem pár méterre, és bosszúsan figyelt. Csak pár pillanatra láttam, mert ahogy odanéztem, Luke megszólított.
-Aleisha?- Mintha olvasni tudott volna a gondolataimban.
-Igen.-hajtottam le a fejem, hogy óvatosan arra tudjak nézni. A lány elrugaszkodott az asztaltól, aminek addig dőlt, majd felénk kezdett jönni.
-Sziasztok.- Luke felé mosolyt küldött, viszont amikor már engem nézett, vonásai átváltoztak. Mérgesebb arcot vágott.
-Szia.-vetette oda Luke.
-Úgy látszik, nem tanulsz a leckéből.-fordult felém. Próbáltam nem gyengének tűnni, hisz Luke ezzel használt ki. Erősnek kellett mutatkoznom a lány előtt.
Mondhattam volna, hogy nem én akartam. Viszont akkor gyenge lettem volna, mert látta volna, hogy azt teszem, amit Luke parancsol nekem. Mondanom kellett volna valamit. Csak azt nem tudom, hogy mit.
-Aleisha, kérlek..-kezdtem túl kedvesen. Gonosznak kell vele lennem. Ki kell, hogy mutassam felé az érzéseim.-Menj innen. Azonnal.-nem sikerült. Nem tudtam csúnyábbat mondani. Nem mertem.
De ő továbbra is csak úgy állt ott, mint aki nem hallotta amit mondtam.
-Nem hallottad?-vetett rá egy teljesen komoly pillantást Luke.-Takarodj.-és ezzel a lány azonnal szedni kezdte a lábát. Ennek a fiúnak tényleg nagy hatalma van. Vagyis, a lányok felett biztosan.
-Eressz el.-szólaltam meg, amikor újra felém nézett.-Az előbb az volt, amit akartam. Most is legyen úgy.
-Most jól figyelj, édes.-fürkészte a tekintetem, majd úgy szólalt meg, mintha valami orbitális hülyeséget mondtam volna.-Itt az van, amit én akarok. Nem te üldözted el Aleishát. Hanem én. És nem fogsz nekem parancsolgatni.-magyarázta el, és ezzel kacsintott is egyet.
Remek. Úgy éreztem, mintha egy történetbe csöppentem volna bele. Miért nem jön össze Aleisha, meg Luke? Szép párt alkotnának. És nem lenne közöm egy ilyen hülyeséghez. Miért akarja, hogy vele legyek? Miért engem választott ki?
-Csak ennyit kérek.-álltam vele mégis szembe. Elmosolyodott, és eleresztett.
-Én akartam ezt.-célzott arra, hogy végre levette a kezét rólam.
-És, most mik a terveid?-fontam össze a karjaim.
-Hazaviszlek. Persze, ha szeretnéd. Én miattam akár elmehetünk New York legnagyobb szórakozóhelyére is.-ajánlotta fel. Tetszett az ötlet.. Ki kéne kapcsolódnom. Bár, ki tudja mi lenne velem? Nem biztos, hogy szabadna.
-Bulizni akarok.-mondtam ki teljesen komolyan.
Láttam rajta, hogy ezt akarta. Meg ahogy kimondtam, elmosolyodott, majd elindultunk kifelé a plázából.
Volt kocsija. Nem is akármilyen. Egy olyan drága, fekete jármű kulcsát lóbálta, amit még sosem láttam a városomban. Ott nem voltak ilyen gazdag emberek.
Luke kinyitotta az ajtót nekem (végre egy kedves dolog), szóval beszálltam.
Majd kérdőn pillantottam rá, kicsit megemelve kutyámat.
-Ugye normális kutya?-erre csak hevesen bólogatni kezdtem (inkább nem említettem meg, hogy pár napja az utcán találtam), majd a hátsó üléshez tettem Cocot. Beültem előre,  Ő meg a kormány mögé, és amikor elindultunk, csak elővettem a telefonom.
-Ne kockulj már.-nevetett felém a fiú, ezzel kivette a kezemből, majd a hátsó ülésekre hajította.
-Miért ne?-néztem a mobil után.
-Már jól megmondtam.-válaszolt egyszerűen, rám sem pillantva.
-Remek.-néztem ki az ablakon. És ekkor a telefonom megmentett, ugyanis csörögni kezdett.-Ezt fel kell vennem.-nyúltam hátra, majd nehezen megfogtam és felvettem.-Szia.-köszöntem. Azt sem tudtam ki az, de volt egy sejtésem, hogy Kylie az.
-Baj van!- kezdte el a nővérem.
-Mi?-kérdeztem kicsit ijedten.
-Nincs párom a táncra.-csak tenyerembe temettem az arcom, majd sóhajtva szóltam hozzá.
-Ez most olyan fontos volt?-forgattam a szemeim.
-Nagyon! Nekem az.-válaszolt hisztisen.
-Nekem meg nem. Figyelj, kérlek, akkor hívj, ha fontos.-kérleltem, majd mindenféle köszönés nélkül letettem. És Luke példájára még hátra is dobtam, ezzel megzavarva a békésen alvó Cocot.
Egy helynél megálltunk, majd bementünk egy épületbe. Igen, a kutyám még mindig a kezemben szorítottam, nem hagyhattam egyedül.
Egy étterem volt az, bár nem neveztem volna szórakozóhelynek, így kérdőn néztem Lukera.
-Nyugi, nem ide jöttünk.-nevetett, majd az egyik pultoshoz ment. Valamit mondott neki, és végül ketten mehettünk be egy ajtón. Ahol rengeteg bulizó emberke volt, ugráltak, meg kiabáltak.. Nem nekem való hely volt.
-Hemmings!- pattant elénk egy lány.-Rég láttalak itt. Ki ez a csaj?-bökött felém.
Luke meg úgy nézett rám, mint anyukám, amikor kiskoromban valakinek el kellett árulnom a nevemet.
-Lindsay.-árultam el.
-Örülök!- mosolygott rám.-Én Rachel vagyok.-mutatkozott be.-A Valentine Models Managementtől.
-Én is onnan vagyok.-mondtam félénken.
-Az tök jó!- kezelt úgy, mint egy ezer éves barátot.
Csak bólogattam, mert hát erre nem tudtam mit reagálni.
-Gyere, ülj le -vezetett egy asztalhoz, ahol még voltak páran. Csak leültem, de megszólalni nem szólaltam meg.-Hozzak valamit?-virult.
-Nem kell -Említettem vajon neki, hogy itt még nem is kaphatok semmit? Ezekszerint kifelejtettem a mondókámból.
Ezzel elment, és otthagyott.
- Mi bajod van?-vágta hozzám valaki. A hang irányába fordultam, és egy újabb lányt pillantottam meg. Hátradőlt a székén, és engem pásztázott, ahogy Aleisha szokott. Ez már nem kezdődik jól.
-Semmi. Miért lenne bármi is?
-Mert láthatólag nagyon unod magad.-fonta össze a karjait.
-Nem tudok mást tenni.-vontam meg a vállam amolyan "ez van" tekintettel.
-Hát, mert még nem szórakozol. És a szórakozás egyenlő pár itallal. Benne vagy?-állt fel, hogy megindulhasson a pult felé.
-Az még nem megengedett nekem.-ahogy ezt kiejtettem a számon, majdnem röhögőgörcsöt kapott.
-Szerinted majd kérik a személyid, vagy mi?-fogta a hasát nevetés közben. És betitulálta válaszom egy igennek, majd elment, és percek sem kellettek, elém tett egy poharat. Őszintén, nem akartam meginni. De hát mindenki ezt tette, és semmi bajuk sem volt. Sőt. Jól érezték magukat. Így én is követtem a példájukat. De nem egyszer, többször is elfogyott minden, én meg újat kértem. Faszom tudja miért. Egyszerűen szórakozni akartam, és teljesen úgy véltem, hogy ahhoz ez lesz a kulcs.
-Biztos?-kérdezett vissza Rachel, mikor megint rávettem, hogy hozzon.
-Persze. Biztos vagyok a dolgokban.- mosolyogtam. Azt sem tudom miért, kezdtem feloldódni.
-Oké -majd elment.
Luke jelent meg előttem, aki láthatólag jobb állapotban volt, mint én. Ugyanis valahogy haza kell vinnie, meg mennie is.
-Hány éves is vagy?-lépett elém.
-Az nem mindegy?-nevettem.-Miért?
-Haza kéne mennünk.-jelentette ki, mint aki nagyon biztos valamiben. Ezzel fogta a kezem, és miután valamit mondott Rachelnek, elindultunk kifele a helyről.
-Pedig jó volt.-lépkedtem mögötte.
-Ja, mert kicsit leittad magad.-vágta rá.
-Nem igaz -álltam ki a szavam mellett, majd beültem a kocsiba.-Hány óra van?
-Kilenc óra, szóval, azt hiszem két órával tovább voltunk itt, mint amit anyám megengedett.-jelentette ki természetesen.
Mikor ott voltunk, már mentünk volna a hotelbe, de be volt zárva az ajtaja. Na ja, ez volt az, amire semelyikünk sem számított.
-Basszus -húzogattam az ajtót.
-Akkor nem tudom mi lesz veled.-vonta meg a vállát, mire csak mérgesen néztem felé.
-Kösz, megoldtad ezzel a helyzetem?
-Nem, de nem tartozik semmilyen feladataim közé, hogy segítsek rajtad.-válaszolt hűvösen, mire szájamat harapdálva elgondolkodtam.
-Nálad fogom tölteni az estét.-jelentettem ki, majd megindultam a kocsija felé.
-Tessék?-jött utánam.-Talán nem kéne ebbe nekem is beleegyeznem?-állt elém.
-Talán bajod van ezzel?-próbáltam kikerülni, de mindig elállta az utamat.-Tudtommal velem szeretnél egy kicsit lenni.
-Úgy látszik te akarsz a közelemben maradni.-nevetett.
-Én aztán nem, sőt.-forgattam a szemeim. Az egyetlen fiú, aki nekem innen kell, az Ashton. Lukeról szó sincs. Jó, talán. Akkor máshogy fogalmazom meg: ha megcsókolna, visszacsókolnám. De mivel erre semmi esély sincs, el lehet hesegetni a gondolatokat. -De nincs más lehetőségem.-folytattam.
Elgondolkodott, majd alrébb lépve utat adott nekem.
-Köszönöm.-motyogtam, majd visszamentem a helyemre.
Az a ház nagy volt. Komolyan, rengeteg szoba, medence is, meg minden. Ha tudnám, miért él ilyen körülmények közt.
Csak megálltam a nappali közepén, és magamhoz szorítva Cocot néztem körbe.
-Wow -húztam a szót.-Jó hely.-bólintottam elismerően.
-Most tedd fel a kérdéseid.-sétált el mellettem.
-Két szobáról kell tudnom. Ahol alszok, meg a fürdőszoba. Annyi pont elég lesz. És hívd fel anyád, tuti halálra aggódja magát.-soroltam, majd fogaimat kivillantva mosolygtam rá.
Miután eligazított, magamra maradtam. A kutya rögtön elaludt az ágyamon, szóval nyugodtan mehettem akár fürödni is. Megindultam a helyre, ahova mennem kellett, amikor Lukeot hallottam meg. Beszélt valakivel, aki az anyja volt. Hogy honnan tudom? A beszélgetésben kismilliószor nevezte anyának.
-Figyelj, nincs semmi baja.-éreztem, hogy az a valaki én vagyok.-Kérlek. Ne mondj neki holnap semmi rosszat. Nem ő a hibás.-halványan elmosolyodtam. Az lenne a "legjobb", ha nekem kéne elvinnem a balhét.
Nem hallgattam tovább a beszélgetést, inkább továbbmentem a szobába, majd elgondolkozva a hallottakon letusoltam.
Mivel más ruhám volt, Luke ruháit vettem magamra, mert így is-úgy is ezt kellett volna tennem.
-Kivel beszéltél?-lépkedtem le a lépcsőn.
-Tessék?-nézett fel a telefonjából.-Mi közöd van hozzá?
-Jó, értettem.-emeltem fel a kezeim védekezés képpen.
Mikor felnézett rám, végigmért és elidőzött rajtam tekintete.
-Miért hordod a ruháim?-nevetett.
-Mert nekem nincs más.-válaszoltam megvonva a vállam.-Amúgy.. Köszi ezeket a dolgokat. Meg minden. Ilyesmi.- ezzel pedig felmentem a szobába, ami az enyém lett ma estére.
Ekkor csörögni kezdett a telefonom, és Kylie arca villogott a képernyőn.
-Szia -vettem fel.
-Hali!- köszönt vissza lelkesen.-Túl későn?
-Dehogy -ráztam a fejem.-Mi a baj? Ja, bocsánat, amiért nem gondoltam nagy dolognak amit te mondtál, de siettem. És nem akartam csevegni.-kértem bocsánatot.
-Semmi baj.-hadarta.-És, hogy vagy?-kérdezgetett.
-Remekül, mondhatom.-sóhajtottam.-Bezárták a hotel ajtaját, mire hazaértem.-meséltem el.
-És akkor most hol vagy?-aggódott.
-Uhm..-gondolkoztam el. Ha azt mondom egy srácnál, sikítva elmeséli anyának, aki nem hinném, hogy jó szemmel nézné, hogy már pár nap után New Yorkban felszedtem valakit, akinél az estéimet töltöm. Mert hát, nem így van.-Egy barátomnál.-feleltem.
-Hogy hívják?-kérdezte izgatottan. Na, erre nem számítottam.
-Luke -válaszoltam.
-Úristen, hogy ismerekedtetek össze -de mielőtt folytathatta volna, közbeszóltam.
-Nem vagyunk együtt, erről szó sincs.-ellenkeztem rögtön.
-Ja, értem.-mondta némi cinizmussal hangjában.
-Értsd is.-ültem le az ágyamra, megsimítva Coco fejét.
-Legalább helyes?- húzta tovább a Luke témát.
Elgondolkoztam.
-Az, tényleg nem néz ki rosszul. - Valljuk be, igazat állítottam.-De.. más tetszik.-folytattam rögtön.
-Ki? Úristen, mondd már el!- szinte sikítozott.
-Ashton a neve -mosolyodtam el önszántamból is.
-Hát, itt, Birminghamban még mindig nincsenek helyes srácok.-panaszkodott.
-Ez van.-nevettem.-Szerintem most már aludnom kéne.
-Nekem is.-mondta szomorúan.- Szia!- majd letette.
Ahogy leraktam magam mellé a mobilom, Luke lépett az ajtó elé.
-Amit te beszélsz a barátnőddel, az sokkal érdekesebb, mint az én telefon hívásaim.-lépett be.
Egy ütemre még a szívem is megállt.
-Mindent hallottál?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Persze -ült le mellém. Ja, nagyon természetes, hogy valakinek kihallgatod a beszélgetéseit.  Miért ne?- És még jól is nézek ki, hát köszönöm.- mosolygott fogait is megvillantva.
-De bunkó vagy.-döntöttem meg a fejem.-Amúgy, ha már így mindent tudsz, legyünk őszinték egymással.-vigyorogtam.-Áruld el, ki tetszik?- kérdeztem, mintha csak valami felesz vagy mersz játék tagja lennék.
-Azt azért nem mondom el olyan könnyen.-válaszolt.-Segítek. Tudod, a legkönnyebb megtanulni, hogy hogyan szerezz meg egy fiút, ha egy fiú mondja el neked.- Őszintén, meglepett.
-Segítesz?-kérdeztem vissza.-Hát, el kell majd.-bólintottam a dologra.-Nem is vagy olyan rossz, mint gondoltam.-mosolyodtam el.
-Kösz -nevetett fel.-Viszont ma már nem tudunk semmit tenni.-állt fel, és indult meg az ajtó felé.
Mikor elment, lefeküdtem a helyemre, a kutyusom meg mellém tipegett. Lefeküdt szinte az arcom mellé, majd pár perc múlva már mindkettőnket elnyomta az álom.

Part five //december 10. Szombat folytatva//

-Semmi baj. Nem mondom, hogy én voltam, mert tényleg te nem figyeltél.- jelent meg arcán idegesítő mosoly.
-Kedves.-válaszoltam gúnyosan.-Jobb kérdésem van: egy ilyen fiú mit keres a Valentine Models Management épületében?-idegesítettem, csak hogy kicsit én is kapjak a jóból.
-Katherine kérte, hogy jöjjek. Tudod, ő az anyám.-eltátottam a számat. Szóval, az ügynököm anya, méghozzá egy elég helyes srác anyukája.
-Őt ismerem.-enyhültek meg a vonásaim. Már nem mosolyogtam, hisz semmi vicceset nem mondtam.-Ő az ügynököm.
Csak újra elmosolyodott (valami haláli aranyosan), majd engem kikerülve elindult, de amikor már mellettem volt, csak ennyit mondott:
-Nem mondta, hogy végre talált egy tényleg szép lányt.-mire már megfordultam volna, ott sem volt. Biztos rengeteg gyönyörű magamfajta fordul meg itt naponta, de pont rám mondott ilyet? Bár, lehet, hogy mindegyiküknek elmondja ezt. De nem így hangzott. Nagyon nem.
Ahogy hátra felé kerestem a szememmel, valaki elölről megbökte a vállam. Odakaptam a fejem, és egy szőkeség mérges arcával találtam szembe magam. Hoppá, talán.. ők kapcsolatban vannak egymással?
-Mit csináltál?-szűrte ki a fogai közt.
-Hogy.. hogy mi?-néztem rá zavarodottan.
-Miért beszélgettél azzal, akik tetszik nekem?-lépett felém dühösen egy lépést, de nem ijedtem meg, csak én is eltávolodtam tőle pár centit.
-Honnan kellene tudnom, hogy őt szemelted ki magadnak?-mutattam magam mögé, ezzel a fiúra utalva.-Istenem, a nevét sem tudom!- fakadtam ki.
-Az nem érdekel!-emelte meg a hangját.-Jobban jársz, ha békén hagyod Lukeot.-szóval Luke. Jó így tudni.
Amúgy ez a lány beteg. Nem ismerek innen senkit, én csak mentem volna haza, erre nekem jönnek, aztán egy kis királylány ordítozni kezd velem a folyosón, egy olyan fiút magávénak mondva, akinek a nevét sem tudom. Lehet jobb?
-Rohadék.-motyogtam, majd szorosan megölelve kiskutyámat kikerültem.
-Tessék?-fogott le a vállamnál.-Most hagyd abba, hülye ribanc!- visított, majd kezével már lendített volna, de a folyosó végéből történetünk újabb szereplője jelent meg, és gyorsan a lányhoz futott.
-Már megint fenyegetős kedvedben vagy?-kérdezte tőle a srác úgy, mintha mindennap meg kéne akadályozni a szőkét, nehogy megpofozzon valakit.
-Ashton, ne most avatkozz bele! Rohadéknak nevezett! Érted?!-fordult megmentőm felé.
-Majd megbeszéljük, de most sürgősen menj el, vagy ezt az egészet elmondom Lukenak. El fogja hinni, ne félj. Kérlek, Aleisha.-Ezzel Aleisha gyengébbnek tűnt, arcáról eltűnt gonosz képe, majd még egy utolsó bosszús pillantást felém vetve elrohant.
-Köszi.-törtem meg a csendet.-Amúgy, Lindsay vagyok. Ha érdekel, vagy valami.- Kezdtem egyre kínosabban érezni magam.
-Ashton.-fordult felém.
-Ki ez a lány?-kezdtem el lassan menni, ő meg kérdésem megválaszolva követett.
-A húgom.-sóhajtott. Úgy mondta, mintha egyenesen utálná a testvérét. Bár, el tudom képzelni, hogy nem lehet nagyon más érzelmet mutatni Aleisha felé.
-Sajnállak.-küldtem felé egy mosolyt. Rám nézve még viszonozta is. Remek, valaki, aki nem súgja a fülembe, hogy gyönyörű vagyok, nem foglalja le semmilyen hisztis kislány, és még meg is ment! Meg kell ismernem ezt az Ashtont.-Amúgy, te miért voltál itt? Ugye nem az ügynököm fia vagy te is?-vettem számításba azt, amit pár perce tudtam meg Lukeról.
-Nem, a húgomhoz jöttem.-erősítette meg.-Aki szerintem most, mint mindig, lent ül a hallban és sír.-forgatta a szemeit.
-Nem is törődsz ezzel? Mármint, a testvéred sír.-vonogattam a vállam. Jó, én Kylieval nőttem fel, aki remek testvér, és nem hagyja, hogy sírjak, szóval lehet, hogy ez csak az én elméletem.
-Ez már a hobbijává vált.-Erre csak felnevettem. Tipikus lány ez az Aleisha.
Már ott voltunk a liftnél, ami megérkezett, én meg kíváncsian pillantottam Ashre.
-Nem jössz? Elmehetnénk valahova, vagy érted..-legszívesebben azt kívántam volna, hogy bárcsak a lift elmenne, én meg leesnék a mélybe. Mert akkor nem akartam a szemébe nézni. Komolyan, Elmehetnénk valahova, vagy érted.. ?! Miért nem bírok normálisan gondolkozni? Miért nem tudok olyan mondatokat kinyögni, hogy Szia.? Ennyire Ashtonnal akarok lenni? Hogy már automatikusan hívogatom, hogy menjünk valahova? Remek, én aztán be tudom magam égetni.
-Hát, nincs semmi dolgom. Oké.-válaszolta, mire kicsit lenyugodtam.
Lementünk, majd a kocsi előtt találtam magam. A testőr ajtót nyitott, majd egyszerűen beszálltunk. Nem kérdezett, hogy a kutyát mégis hogy akarom az autóban tartani, vagy ki Ashton. Beültünk, Cocot ölemeben szorongattam. Ekkor telefonom rezegni kezdett, és mellé Taylor Swift száma is megszólalt.
-Ezt szerintem fel kell, hogy vegyem.-nyomtam a zöld gombra, majd fülemhez emeltem a készüléket.-Igen?-ezzel Kylie köszönése hallatszott.
-Hali! Na, már megvolt a fotózás?-érdeklődött.
-Meg.-válaszoltam tömören, mosolyogva.
-Jó volt?
-Az.-simítottam meg Cocot.
-Baj van? Általában imádsz sokat beszélni.-kezdett aggódni.
-Ja, nincs. Csak most nincs semmi különös.
-Hát, rendben.-válaszolt gyanakvóan.-És, hírességekkel már találkoztál?
-Nem.-adtam meg újabb egyszavas válaszom.
-Hagyjuk, nem akarsz  beszélni, értem.-sóhajtott.-Szia.-rakta le. Ugye most nem durcizik, amiért nem válaszoltam bővebben.
-Nővérem.-lengettem meg a telefonom, majd eltettem.-Chuck!-szóltam előre a sofőrnek.
-Igen, hölgyem?-nézett rám a visszapillantóban.
-A plázánál álljon meg.-utasítottam.
Ott kiszálltunk, én meg leraktam a kutyám.
Gondoltam, itt tudjuk legjobban eltölteni az időt. Na meg hol máshol lehettünk volna?
-És, modellkedsz?-kérdezte Ash.
-Hát, ez volt az első fotózásom.-magyaráztam.-A szupermarketben fedeztek fel.-meséltem el nevetve.
Kicsit beszélgettünk, majd a Starbucksba is bementünk, mert ott még nem voltam.. Igen, sosem jártam ott, de nagyon kíváncsi voltam rá.
Miután már vagy egy órája csak sétálgattunk, a telefonom órájára néztem.
-Katherine most indulhatott el haza.. Ha nem talál a hotelben, meg fog ijedni. Mennem kell.-raktam el.
-Oké. Szia.-mosolygott.
Szóval, elindultam kifele az épületből. És hirtelen nekimentem valakinek. Luke volt az. Már megint? Szerintem direkt jön mindig nekem.
-Hogy kerülsz ide?-kértem számon.
-New York egyik legjobb plázájában sétálgatsz. Szerinted itt nem találkozol ismerős emberekkel?-kérdezett vissza.
-Megint nekem jöttél.-vontam fel egyik szemöldököm.
-Te jöttél nekem, édes.-olyan jó lenne, ha pillantással ölni lehetne. Akkor nagyon csúnyán néznék Lukera.
És mi az, hogy édes? Amennyiben a barátnője leszek, vagy ezt megengedem neki, akár nevezhet is így. De úgy, hogy eddig életemben fél percig láttam, nem kéne becézgetnie.
Mégis annál a szónál majdnem elolvadtam. Olyan kedvesen mondta, olyan jól esett. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e, vagy legyek rá dühös.
-Ne nevezz így.-böktem ki gondolkodás után.
-Most ezzel bélyegezted azt, hogy így nevezzelek.-kacsintott.
-Ez a kutya harapni is tud.-emeltem meg Cocot.
-Most nagyon félek.-nézett a kiskutyára.
-Félj is!- próbáltam teljesen komolyan kimondani.-De most mennem kell.-jutott eszembe Katherine.
-Hova?-kért számon.
-Mi közöd van hozzá?-dobtam hátra a hajam, majd kikerülve őt megindultam, de megfogta a karomat.
-Elég sok. Anyához mész?-nézett a szemeimbe.
-Hozzá. Mit fog szólni, ha nem talál a hotelben?-próbáltam kiharcolni magam kezei közül, de ahhoz túl szorosan fogott.
-Nyugi, kikértelek.-mosolyodott el. Megijedtem.
-Kikértél? Tessék? Ezt mit jelentsen?-halmoztam el kérdésekkel.
-Elmondtam neki, hogy késni fogsz otthonról. Ugyanis velem töltöd az időt.-majd maga felé húzott, és én pedig engedelmeskedtem neki, közelebb léptem hozzá.
-Te mindennap más csajt akarsz lefektetni? Persze, ha ez áll szándékodban.-szemtelenkedtem.
-Nem, ilyet azért nem tennék.-enyhített a szorításán.-Miért feltételezed ezt?-Pontosan tudta. Viszont azt szerette volna, ha kicsit leégetem magam az össze-vissza beszélésemmel.
-Tudom, milyen az ilyen srácok stílusa.
-Honnan?-kérdezgette tovább.
-Tudok dolgokat.-mosolyogtam gúnyosan.
-Milyen kis intelligens vagy. Jól áll.-kulcsolta össze ujjait az enyémekkel. Persze nem állt ellenemre, csak nagyon meglepett.
Olyan furcsa volt. Egyik oldalam megszerette ezt a fiút, másik felem viszont legszívesebben megölte volna, és utálta.
-Meddig kell együtt lennünk? Aleisha élvezné is ezt, próbálkozz nála.-jegyeztem meg.
-Aleisha ezt nem érdemli meg.-lépett közelebb hozzám.-Már az első pillanattól kedveltelek. Egy gyenge kislány vagy, úgy gondoltam könnyű dolgom lesz. De ezt megnehezíted.-nézett szemeimbe. Lefagytam. Kész. Ennyi.

Part four //december 10. Szombat//

A napfény halványan szökött át a vékony függöny anyagán, és ezzel pont engem ébresztett. Mire felkeltem, az ágyam teljesen szét volt túrva, ezért ahogy kiszálltam belőle, szépen megcsináltam.
A fotózás 9-kor kezdődik, de mivel még csak hét óra volt, a konyhába mentem. Csináltam egy kávét, majd újra a szobámba sétáltam. Lehuppantam az ágyamra, majd felcsaptam a laptopom tetejét. Facebookomra jelentkezve megláttam, hogy új üzenetem jött. Csodálkoztam, hisz nem más, mint Lily keresett fel.
"Szia! Milyen New Yorkban?:$"-írta.
Úgy látszik aki modellkedig, és esélye lehet a hírességre, hirtelen felkelti az érdeklődését.
De nem leszek a barátnője, az biztos.
"Szia. Jó, hogyhogy kérdezed?"
"Hát, nem tudom. Eszembe jutott."-próbálta leplezni az igazságot.
"Figyelj, nem leszünk hirtelen barátnők, remélem tudod."-válaszoltam hidegen.
"Nem ez volt a célom."-hazudta.-"Tudod, sajnálom, hogy érdeklődök felőled."-Persze, mintha én annyira is érdekeltem volna őt, bármikor.
"Megbocsájtom."-szemtelenkedtem.-"Mennem kell, nem irtom tovább az agysejteim."
"Jobban is teszed, hülye liba."-és az utolsó csepp is betelt a pohárban.
"Te már néztél tükörbe?"
"Haha. Vicces vagy."
"Köszi. Szia!"
Majd amilyen gyorsan csak tudtam, kijelentkeztem.
-Mocskos kis.. Hagyjuk..-motyogtam, miközben eltettem a laptopom.
-Miért vagy már ébren?-lépett be álmosan Katherine.
-Sajnálom, felébresztettelek?-aggódtam.
-Hát igen.-dőlt az ajtófélfának.
-Bocsi, nem ez volt a célom.-cipzároztam be a táskát amibe a készüléket helyeztem.-Figyelj, elmehetek.. vásárolni?-néztem rá, mire döbbent pillantásokat vetett rám.
-Persze.-fürkészte az arcom.-Van pénzed?
-Nincs.-jutott eszembe.
Ezzel kiment, majd pár pillanat múlva számolva nyújtotta át a dollárokat.
-Húsz dollár, remélem elég lesz.-csak az éjjeli szekrényemre tettem az összeget.
-Persze, köszi.-majd ruháimat fogva a fürdőszobába rohantam, ahol átöltöztem. Kis szájfény, majd szempillaspirál, és mehettem is. Markomba fogtam a papírpénzt, és elhagytam a szobát. Ezzel elhagytam a hotelt.
Elkezdtem sétálni New York utcáin. Zsongás volt, rengetegen rohantak dolgozni, iskolába, vagy csak szimplán gyorsan szerették volna megtenni útjukat. A legközelebbi ruhaboltba bekanyarodtam, majd egy dolgozó segítségét kértem.
-Helló!-szólaltam meg kedvesen.-Egy fekete ruhát szeretnék ami.. Ami jól kiemeli az alakom, mert fotózásra megyek.-erre szó nélkül elindult egy sor felé, én meg követtem.
Végül leemelt egy darabot, amit kifizettem és elindultam ki a boltból. Én is jó tempóban kezdtem szedni a lábam, és észre sem vettem, hogy majdnem nekimentem egy kóbor kiskutyának, aki ott bojongott.
-Szia, kiskutya..-guggoltam le elé.-Hol van a gazdád?-néztem körbe, de láthatólag senki sem kereste.-Biztos elvesztél.-simogattam meg a fejét, mire csóválni kezdte a farkát, és szagolgatni kezdte a kezemet.-Viszont mennem kell.-álltam fel, majd megindultam. De követett.-Sajnálom. Itt kell, hogy maradj.-néztem fekete szemeibe. Nyüszörítésbe kezdett, és nem tudtam ott hagyni. Olyan szépen nézett rám, és láthatólag én voltam az első, aki megállt nála.-Vigyelek el?-nyúltam első két mancsa alá, majd ezzel felemeltem. Kicsit nehéz volt, de rugdosás és ugatás helyett csak megnyugodva dőlt nekem.-Biztos féltél itt.-öleltem magamhoz.-Gyere.-suttogtam, majd elindultam vissza a hotelba.
De az épület ajtaján lévő kis tábla világosan elmondta, hogy nem lehet állatot behozni. Ha már idáig elcipeltem, igazán megtartom. Szóval egy lehetőségem volt: beteszem a ruha tetejére a szatyorba, majd a liftben elővehetem. És ezzel betettem. Nem félt, nyugodtan vette, érezte, hogy én jó vagyok hozzá. Bementem a hotelbe, majd a liftben újra a kezembe fogtam.
-Ügyes vagy. Nem tudom, Katherine reakciója mi lesz miattad, de biztos majd megérti.-mosolyodtam el.
Ahogy beléptem, az ügynökömmel találtam szemben magam. Aki viszont kezdettől fogva a kis szőrgombócot bámulta a kezemben.
-Ő itt..-gondolkoztam el. Körbenéztem a szobában, majd az első amit megláttam, Katherine CocoChaneles zacskója volt.-Coco.-vigyorogtam, de ő továbbra is az állatot nézte. Erre kínosan nevetgélni kezdtem.
-Hogy hoztad be? Honnan?!-törte meg a csendet.
-Az tök mindegy..-hajoltam le, majd útjára eresztettem a mostantól Cocót.-Kérlek, hadd tartsam meg! Úgy vágyik egy gazdára.-néztem felé.
-Hogy viszed vissza Londonba?-tette föl rögtön a legnehezebb kérdést. Ez eddig eszembe se jutott.
-Majd kitalálom.-álltam az állat oldalára.-Kérlek.-suttogtam.
-Rendben. Egy modell kezében jól mutatnak a fehér kiskutyák.-nevette el magát, majd átment másik szobába.
-Coco!- kiáltottam a kiskutya nevét, amire még nem hallgatott. A hűtőből elővettem egy kis húst, majd egyszerűen a földre hajítottam, a kutyus nevét mondogatva.
Az illatra rögtön odafutott kis lábain, majd eszegetni kezdett.
Miután végzett, bementem a szobámba, majd leültem az ágyamra. A magam előtt lévő helyet megpaskoltam, mire Coco odaugrott.
-Lássuk, tudsz valami trükköt?-elmélkedtem.-Ül!- emeltem meg a mutatóujjam, de nem váltott ki belőle reakciót.-Fekszik!- parancsoltam, de továbbra is tudatlan bámult.-Hagyjuk.-mosolyodtam el.
Gondoltam felhívom a családom, ezért elindítottam a Skypeot, majd hívtam "KylieCutie"-t. Ez a név a nővéremhez tartozik.
-Szia!-vette fel rögtön.-Ki az a kutya?-látta meg háziállatom.
-Bemutatom Cocot, a kutyusom.-vettem ölembe az állatkát.
-Hogyhogy vettél háziállatot?-ráncolta a szemöldökét.
-Találtam, igazából.-javítottam ki.
-Értem. Amúgy, itt este van, szóval nem a legjobb időpont.-nevetett.-Leteszem, alszok tovább.
-Úristen, bocsi, nem tudtam!- ijedtem meg.-Rendben, szia!- és a piros telefonra nyomtam.
És utána készültem, mert csak egy órám volt fotózásig. Magamra erőltettem a fekete ruhát, kicsit javítottam az enyhe sminkemen, majd fésülködés után kutyámmal a kezemben álltam az ajtóba.
-Mehetünk.-nyitott ajtót Katherine, majd a lifthez siettünk.
Ahogy az leért a földszintre, Cocot jó szorosan magamhoz szorítottam, majd rohantam az utcára. Ott egy ugyanolyan fekete kocsi, mint tegnap, várt minket. Egy napszemüveges alak ajtót nyitott, és először a kutyám raktam be az ülésekre, majd én foglaltam helyet. Cocot pedig az ölembe vettem, nehogy rosszalkodjon út közben.
Katherine szállt be utoljára, és indulhattunk is. Kezdtem izgulni. Kissé remegtem, és féltem, hogy el fogom szúrni. De meggondolni már nem tudtam magam, mert leparkoltunk. És ki kellett szállni. Cocot úgy szorítottam magamhoz, mintha akár ezzel tartana életben. Egy ajtót kinyitottak előttünk, és egy stúdióban találtam magam. Rengeteg sminkes, fodrász, fotós, minden szaladgált.
-Biztos te vagy Lindsay!-jött oda hozzám lelkesen egy barna hajú, kontyos nő.-Én a sminkesek egyike vagyok, Mary.
-Szia! Igen, én vagyok Linds, ő pedig Coco.-böktem fejemmel a pamacsra.
-Oké, gyere, menjünk! Bemutatlak mindenkinek!- kezdett el sétálni, én meg követtem. Út közben Cocot is letettem magam mellé, aki lelkesen jött utánam. Sokat jelentettem neki.-Ő itt Ashley, egy másik sminkes.-állt be egy vöröske mellé.
-Hali.-köszönt rám se nézve.
Mary amolyan "hagyjuk, ő már csak ilyen" pillantással tovább ment.
-Steve, a fodrász.-lépett egy csinosan megigazított hajú férfihez.
-Szia!-intett, majd tovább pakolgatta a különböző hajsprayket.
Még rengeteg embert bemutatott, de csak keveseket tudtam megjegyezni.
Aztán mehettem, ugyanis a sminkemmel kezdték. Azt sem tudom mit, de kentek cuccokat az arcomra, törölgették, aztán telenyomták az ajkaim szájfényekkel, a szemhéjamra is vittek fel színeket, meg minden. Furcsa volt, hogy vagy négy ember zsongott körülöttem, és mind az arcommal foglalkoztak. Vagyis a sminkelésével.
Aztán Steve jött, aki a hajam csinálta. Végül pár ruhával egy öltözőbe küldtek, amiket felvettem. Ahogy kiértem, igazítgatni kezdték a pólóm, simítgatták, nehogy gyűrődéses legyen, össze-vissza húzgálták, majd a fehér háttér elé állítottak.
A fotózás hamar lement. Különböző ruhákat kellett hordanom, egyszer mosolyognom, egyszer vicces arcot vágnom, mindig mást. A végén újra a kényelmes ruhámba bújhattam (a lábamat bántó tűsarkú, és szűk ruha után), aztán Katherine utamra engedett. Mondta, hogy kicsit tovább bent marad, a kocsi lent vár, szóval mehetek. Kezembe fogtam Cocot, majd táskám felkapása után kiviharzottam az ajtón.
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, amikor véletlenül nekimentem valakinek.
Szegény Coco megijedt hirtelen, mert majd' kiejtettem a kezemből.
-Úristen, sajnálom!- kaptam fel a tekintetem az illető arcára. És ekkor pillantásom találkozott egy kék szempárral.

Part three //december 9. Péntek//

Eljött a nagy nap.
Előző este alig bírtam aludni, forgolódtam az ágyamban, nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatokat. Olyan volt, mintha csupán öt perc lett volna az éjjel. Viszont Kylie szépen elmondta, hogy aludjam ki magam, vagy karikásak lesznek a szemeim és akkor korrektort kell használnom, ami nem túl jó pont, mert a természetes szépségem kell mutatnom. De sajnos csak éjfélkor sikerült elszundítanom, pedig már nyolckor lefeküdtem.
A telefonom megszokott csipogása ébresztett, erre kelek iskola időben is. Jut eszembe, iskola: Katherine írt egy kikérő levelet, hogy ebbe a hónapba nem tudok bemenni, mert fotózásra kell mennem. És az igazgatónő, csodálatomra, elengedett. Sőt! Be kellett vinnem pár papírt az iskola első napján, ami tegnap volt, és az osztályban lévő lányok alig akarták elhinni, hogy New Yorkba megyek a Valentine M. Managementhez.
"Beléptem az osztályba, majd az osztályfőnökömhoz futottam.
-Itt vannak a papírok..-adtam át őket.
-Köszönöm.-rakta el.-Sok szerencsét.
-Hova mész?-csattant fel Lily. Ő egy szőke, kényes tagja az osztálynak. Nem szeretem, mindig azzal viccelődött, hogy a ruháim ocsmányak, a hajam pedig mint egy oroszláné.
Gondoltam kihasználom a lehetőséget, és kicsit villogok neki.
-Hát, a Valentine Models Management központjába, New Yorkba. Egy fotózáson kell résztvennem.-ekkor elröhögte magát.
-Jó vicc, Lindsay.-törölte a könnyeit.
A tanár pont ekkor végzett a lapok másolásával, hogy nekem is legyen egy példányom, szóval felkaptam, majd a lány elé helyeztem. Miután átolvasta a sorokat, eltátott szájjal nézett fel rám.
-Csukd be a szád.-mosolyodtam el, fogtam a lapjaim, majd egy köszönéssel elhagytam a termet."
Nem értem ebbe mi olyan lehetetlen.
Szóval először csak a telefonom után kezdtem kutatni a kezemmel. De valaki megelőzött, és kikapcsolta. Résnyire nyitottam a szemeim és a nővérem láttam meg.
-Kelj fel!- utasított, majd rángatni kezdett.
-Csak hat óra van..-nyöszörögtem a takaróm alatt.
-A gép pedig nyolckor indul. És Londonig el kell menned. Onnan becsekkolás, és amíg felérsz a gépre, körülbelül ennyi lesz az idő.-vázolta, mire lerúgtam magamról a meleg plédem. Hirtelen hideg futott át, mert az ablakom nyitva volt egész este, és kissé hűvös lett a hely.-A ruháid az ágyad végében vannak, mosakodj meg, használd azt a gyümölcsös krémet! Aztán szájfény és lehelletnyi szempillaspirál. A hajadat mindjárt kivasalom, ahogy végeztél a teendőiddel.-utasítgatott, mire felkászálódtam.
Ő elment, én meg magamra vettem a fehér pólót, meg a rövid virágos farmert. Ekkor az ágy mellett megláttam egy dobozt. Felnyitottam, és egy gyönyörű pár barna magassarkú kapott benne helyet.
-Ja, azt neked vettem, tegnap! A szetted része.-ment el a szobám előtt a tesóm.
-Köszi!- kiáltottam még vissza, majd felhúztam a lábbeliket.
Aztán a fürdőszobát céloztam meg. Ahogy Kylie mondta, megmostam az arcom, majd törülközővel felszárítottam a cseppeket. Kis szájfényt vittem az ajkaimra, majd használtam a spirált is. A végén nyomtam az ujjamra a krémből is, majd elegyengedtem az arcom minden pontján.
Kylie kifésülte, majd kivasalta a hajam.
-Minden okés. Akkor, szerintem mehetünk.-majd anyával és Kylieval (apa külföldön dolgozik, azért nincs itthon sosem) kimentünk a ház elé és vártuk a hívott taxit.
-Hát, akkor szerintem beszállok, és majd telefonálok.-néztem a családomra, mert ezek voltak az utolsó perceink együtt.
-Jó. Ha ott vagy Londonban, mindenképp hívj!- ölelt át anyu, majd puszit nyomott az arcomra.
Kyliera néztem.
-Hát.. Ne félj majd, ígérd meg. Ha bármi van hívj, ügyes leszel.-hadarta el a sablonos szöveget, de tudtam, hogy még van mondanivalója.- Nagyon szeretlek, büszke vagyok rád.-ugrott a nyakamba. Na, ez az én nővérem.
Végül láttam, ahogy egy könnycsepp is legördül az arcán, de gyorsan letörölte.
-Ne feledd, te mindig az én húgom maradsz, ezen nem változtat semmi. Ugyanúgy szeretni foglak.-tette hozzá, mire már én is a sírás határán voltam.
-Nem sírhatok. Elkenődik a smink.-nevettem fel, mire ő is elmosolyodott.-Sziasztok.-suttogtam, majd beszálltam a taxiba.
Utoljára intettem egyet, de ekkor becsapódott az ajtó.
Egyedül maradtam, és kitört belőlem a zokogás. Hirtelen olyan rossz volt, hogy búcsúzkodnom kellett. Nem tudtam eleget mondani, még annyi szó nyomta a szívemet, de nem bírtam kifejezni magam.
Elővettem a púdertartóm, és felpattintottam a tetejét. Lecsekkoltam magam a kis tükörben, és tapasztaltam, hogy fekete kis csíkok keletkeztek a szemem alatt. Fogtam egy zsepit, majd szépen letörölgettem, és újra felvittem a spirált. Aztán szipogva az ablaknak döntöttem a fejem.
*2 óra múlva*
Először csak lehunytam a szemeim, majd már azon kaptam magam, hogy ébresztegtnek az álmaimból.
-Itt vagyunk!- ébredtem a sofőr hangjára.
-Jaj, sajnálom.-kaptam észbe. Fogtam a táskám, majd hátramentem a csomagtartóhoz.
Kivették a bőröndöm, amit megköszöntem, és ekkor Katherine jött hozzám.
-Szia!-köszöntött mosolygósan. Utoljára a szupermarketben láttam, szóval furcsa volt.-Minden okés? Ugye nem izgulsz?-próbálta megfejteni az arckifejezésem.
-Dehogyis!-legyintettem.-Minden oké, mehetünk.-nyugtattam meg, mire megjelent mellettünk pár alak (gondolom ilyen testőrök lehettek) és elkérték a csomagom, hogy ne én fáradjak vele. Igazán megtisztelve éreztem magam.
Bementünk az épületbe, ahol az első pontnál lemérték a csomagjaim, majd ellenőrizték a papírjaim. Leadtam a nagy bőröndöt, és beálltunk a sorba.
-Milyen hosszú sor..-panaszkodott leendő ügynököm.-Amikor a híresebb felfedezettjeimmel megyek, nem kell így mennem, van magánrepülőm is. De téged még nem ismernek.-Kösz. Teremtsem magam híressé, vagy mi? 

Ekkor eszembe jutott, hogy hívni kéne anyáékat, szóval mivel volt időnk, előkutattam a mobilom és hívtam őket. 

-Szia, Lindsay!-sikoltott a telefonba a tesóm.

-Szia. Most vagyunk itt a londoni reptéren.-jelentettem be.              

-Olyan jó neked!-olvadozott.-Adjam anyut?

-Persze.-válaszoltam, majd léptünk egyet előre a sorban.

-Szia, kicsim! Hogy vagy? Eddig minden rendben van?-aggódott. Nem is anya lenne.

-Igen, minden a legnagyobb rendben.-mosolyodtam el halványan.

-Annak örülök.-nyugodott meg.-Akkor le is teszem, hadd intézd a dolgaid. Szeretlek, szia!-én is elköszöntem, majd eltettem a telefont.

A sok hosszú sor után végre a gépre ülhettünk, ahol végighallgattuk a biztonsági előírásokat, majd élvezhettük az utazást. Ablak mellett ültem, így tökéletesen látszottak a pamacsnak tűnő felhők. És már vagy tíz perce repültünk, nekem természetesen pont akkor kezdett rosszullétem lenni. Nem bírom a repülést, a magas dolgokat, a pörgést és még hintázni se tudok hányinger nélkül.
-Katherine, kezdek rosszul lenni.-néztem rá fájdalmas tekintettel.
-Úristen..-sóhajtott, majd kutatni kezdett a Louis Vuitton táskájában.-Hogy segítsek rajtad? Menj el a mosdóba, most nincs sor.-mutatott az ajtó felé, mire felálltam, és bementem.
Megnéztem a kis tükrömben magam, és elég sápadtnak tűntem. Nem tudtam mit csinálni, mély levegőket véve álltam.
-Semmi baj..-vettem mély lélegzetet.
Ezzel hevesen kopogtatni kezdtek, mire kimentem. Visszaültem a helyemre, de nem változott semmi.
Gondoltam ha elterelem a figyelmem, nem lesz olyan rossz. Így az ügynökömre néztem.
-Milyen egy fotózás?-vetettem fel a kérdést, mire rám pillantott.
-Konkrét kérdésre tudok csak válaszolni.
-Mi a folyamata?-fogalmaztam meg máshogy.
-Rendbe szednek, aztán beállsz a helyedre. Először telefonnal és polaroiddal fotóznak le, aztán kamera előtt is kipróbálod magad. Megfelel?-erre bólintottam.
Elgondolkodtam a nő személyiségén. Nem tetszett neki, ha figyelmét másra kellett vetnie, nem drága iPhonejára. Pedig szerintem meg kéne szoknia, hogy sokan kérdezgetik.
-Mennyi ideig repülünk?-tettem fel újabb kérdésem, mire unott tekintetét rám szegezte.
-Nyolc óra.-mondta ki teljesen természetesen.
-Az rengeteg idő.-csodálkoztam.-Mit csinálok addig?
-Honnan tudjam?-vonta meg a vállát, majd a készülék képernyőjére nézett.
Majd arra gondoltam, hogy ez még mennyi idő lesz.
Hogy mit csináltam ilyen sok ideig? Magazint olvastam, néhányszor csekkoltam a sminkem, hogy van-e baj vele, ettem (valami salátás szendvicset lehetett venni, ami nem ízlett, de Katherine ragaszkodott hozzá), kockultam, aludtam, majd végül örömködtem, mert megérkeztünk.
Mi voltunk az elsők akik leszálltak, így gyorsan lecipeltem a bőröndöm, majd mentünk egy újabb sorba. De ekkor már New Yorkban voltam, talpaim amerikai földre értek. És ennek örültem.
Miután ez megvolt, kimentünk az óriási épület elé, és vártunk egy kocsira. De nem akármilyenre. Egy nagy, fekete jármű parkolt be előttünk, egy olyan, mint amiben a sztárok utaznak. Pár pillanatig én is igazi csillagnak éreztem magam.
Elvették kedvesen a cuccaim, majd elpakolták a csomagtartóba, én pedig beültem. Kényelmes bőrből készült üléseken kaptunk helyet, ahol halkan zene szólt, felnyitható teteje volt, pohártartó, meg minden kis luxus dolog. 

Mikor Katherine is beszállt, becsukták mögötte az ajtót, majd megindultunk a hosszú úton. Már sötét, este volt. Az utcai lámpák tökéletes fényt adtak a városnak, bár az már magától is gyönyörű volt. Egy szép, négy csillagos hotel előtt álltunk meg, ahol rögtön a recepcióra mentünk. Elkértük a kulcsot, majd felmentünk a lakosztályunkra.

Imádtam. Volt egy nagy asztal, közepén gyertyával. Csillár lógott a nappali közepén, volt egy HD tévé is a szobában, meg fotelek és egy hosszú kanapé. A szobámban franciaágy volt, és igen kényelmes matraccal volt ellátva. És még sorolhatnám, milyen klassz dolgok voltak ott. 

-Most feküdj le, holnap fotózás.-szólt hozzám Katherine, akár egy szülő.

-Rendben. Megfürdök, aztán hívom a testvérem, de szerintem az nem lesz sok idő.-ezzel bementem a fürdőszobába.

Minden ruhám levettem, aztán beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, aztán tusfürdővel megmosakodtam. Végül meleg törülközőbe bugyoláltam magam, és mentem a szobámba. Felvettem egy fekete, laza melegítőt, meg egy sima pólót, majd a telefonom után nyúltam. Hívtam Kyliet.

-Hali!-köszönt. Egyszerűen hallottam, hogy vigyorog közben.

-Szia!-köszöntem vissza boldogan.-Itt vagyok a hotelben. Hallod, valami eszméletlen.-írtam körül, majd újra körbenéztem. Csodás szoba volt.

-Komolyan? Ez tök jó!-lelkesedett.

-Mizujs?-pattantam az ágyamba.

-Semmi, már most rohadtul hiányzol. Olyan furcsa volt, hogy nem kellett várnom rád a fürdőszoba miatt.-Elnevettem magam.

-Figyelj.. Aludnom kéne egy ideje, szóval. Azt hiszem alszok.-fogalmaztam meg a magam módján.

-Okés. Szép álmokat!-köszönt el, mire befejeztem a hívást.

Befeküdtem a puha ágyamba, betakaróztam, majd mély álomba szenderültem.

Part two //december 7. Szerda//

A reggeli elkészülődés után rögtön fogtam a telefonom, majd összeültünk anyával és testvéremmel.
- Akkor..-ütöttem be az ügynökség számát.- Hívom őket..- ezzel a fülemhez emeltem a készüléket.
Mindenki izgatottan várt. Kicsöngött párszor, mire valaki felvette.
- Igen? Itt a Valentine Models Management szolgálata. Miben segíthetek?
-Jó reggelt.-kezdtem egy kedves köszönéssel.-Egy nő, Katherine megkért, hogyha beleegyezek a modellkedésbe, hívjam ezt a számot..-meséltem el hívásom okát.
-Értem. Hívom mindjárt a hölgyet, tartsa egy pillanatra.-ezzel már senki sem volt a vonal másik végében.
Nagyon izgultam amikor meghallottam Katherinet.
-Szia! Hát visszahívtál!- örömködött.-Anyukád ott van?-tért a tárgyra.
-Igen.-mondtam kissé megszeppenve.
-Remek. Tudnád adni?-ezzel átadtam anyának a telefont.
-Jónapot kívánok..-és a készülékkel a kezében elment.
-Halálosan izgulok.-vallottam be, mire Kylie elmosolyodott.
-Semmi baj.-és már csak anyura vártunk, aki hosszú idő után meg is jelent.
-Elmondom neki. Biztos örülni fog.. Igen. Mindent felírtam, ott leszünk.-mondta anya, mire összenéztem a nővéremmel.
-Sikerült!- tátogta, mire mindketten vigyorogva vártuk, hogy anya letegye a mobilt és meséljen.
-Hát, Lindsay.-ült le mellénk.-Azt mondták, ell kell,hogy menj egy próba fotózásra. Viszont az New Yorkban lesz, ott a központjuk.-a szám elé kaptam a kezem. New York?! Úristenem, mi lehet ennél jobb?-És két nap múlva mentek Katherinnel Londonba, onnan a repülőtérre, ahonnan a központba. Egy fotózás után pedig aláírhatod a szerződést.-felsikoltottam. A legjobb dolog, ami történhet velem! Annyira örültem, az volt életem egyik legszebb pillanata. Mindenkit szerettem, nem tudtam nem mosolyogni. Majd ugrálva megöleltük egymást Kylieval.
-Az én húgom.-nevetett, mire olyan jó érzés járt át. Büszke volt rám. És ennek örültem, talán a legjobban.
-Becsomagolunk!-fogtam meg a nővérem karját, majd húzni kezdtem a szobámig.
Kinyitottam a szekrényem, és az aljáról kivettem a bőröndöm.  Rég nem használtam, nem utazunk sokat. Pedig szeretek új helyeket megismerni, csak hát nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden hétvégén egy másik országba látogassunk. Egyszer voltam Görögországban, de azóta tényleg sehol. Viszont most világot láthatok.
Már épp dobtam volna bele egy random pólómat, amikor Kylie kivette a kezemből és a hátam mögé dobta.
-Megőrültél?-nézett rám, mintha teljesen elment volna az eszem.-Ebben akarsz menni New Yorkba, az első fotózásodra?-ezzel a földön heverő ruhadarab után néztem. Kicsit sajnáltam, hisz a szülinapomra kaptam.
-Nem..-néztem rá csalódottan.
-Nincs valami fekete ruhád?-kezdett el kutatni a szekrényben.
-Nincs. Sosem volt ilyesmire szükségem.-vallottam be, majd hagytam, hadd keresgéljen tovább.
-Odaadom neked a sajátom. De ígérd meg, hogy Amerikában beszerzel egy szép, márkásat, oké?-magyarázta, mintha csak a matek tanárom lett volna, amikor azt kéri, hogy ígérjem meg, tanulni fogok a következő dolgozatra.
-Miből lesz rá pénzem?-merült fel a kérdés.
-Majd az ügynököd biztos ad rá egy kis összeget.. Kérd meg, hogy ő vegyen neked.-indult meg a szobájába, hogy hozza nekem a ruhát.
Nos, anyának azt mondtam, hogy én meg Kylie válogattunk ruhákat és bepakoltuk a csomagomba. Igazából úgy történt, hogy én az ágyamon ültem, a nővérem pedig pár cuccot bedobott a bőröndömbe, és néha leszidott, hogy modell létemre (?) miért vannak ilyen gönceim.
-De még nem is vagyok az..-Mindig ez volt erre a válaszom.
Aztán mikor végeztünk, beraktunk mellé nekem telefontöltőt, a laptopom cuccait, és még sok mindent, ami kellhet. Sőt. A tesóm még sminkeket, meg krémeket is tett ezek mellé, majd elmondta, hogy melyiket mikor, és hogy használjam.
-Jó, kell még valami felesleges dolog?-kezdtem becipzározni.
-Még jól fognak jönni.-válaszolt, majd kiment a szobámból.
Én pedig ott ültem, továbbra is. Szekrényem már üres volt, de nyitva maradt. Ekkor odamentem, hogy becsukjam, de képeket láttam meg benne. Amiket odaragasztottam. Nem is emlékeztem rájuk.
Az egyik képen én meg Kylie voltunk, olyan tizenegy éves korunkban. Nagyon hasonlítottunk. Mindkettőnk haja be volt fonva, rózsaszín pulcsi volt rajtunk. Meg persze nem maradhatott le az arcunkról a mosolyunk sem. Kylie kezében a nyuszink volt, aki a kép készülésének az évében meg is halt.. Én pedig csak ültem mellette, miközben fél kézzel a nyulat simogattam.
Meghatódtam. Olyan szép emlék volt. Sosem hittem volna, hogy egyszer NYC-be repülök, hogy modellkedjek. Nem volt semmi célom, így az élet adott egyet. Vajon direkt történt így?
Leszedtem a képet, majd a "Fontos dolgok♡" mappába csúsztattam. Ebbe igazából útlevél volt, meg ilyen nyomtatványok, de úgy gondoltam, ha egyedül érzem majd magam, esetleg félek, előveszem, majd megnézem. Biztos jobb lesz a kedvem. Mert nekem a testvérem mindig is sokat jelentett. Kiállt mellettem a bajban, segített ha a nagyok bántottak. Igazi nővér volt.
Aztán bezártam a szekrényt, és a bőröndöm kikészítettem az előszobába.