Part four //december 10. Szombat//

A napfény halványan szökött át a vékony függöny anyagán, és ezzel pont engem ébresztett. Mire felkeltem, az ágyam teljesen szét volt túrva, ezért ahogy kiszálltam belőle, szépen megcsináltam.
A fotózás 9-kor kezdődik, de mivel még csak hét óra volt, a konyhába mentem. Csináltam egy kávét, majd újra a szobámba sétáltam. Lehuppantam az ágyamra, majd felcsaptam a laptopom tetejét. Facebookomra jelentkezve megláttam, hogy új üzenetem jött. Csodálkoztam, hisz nem más, mint Lily keresett fel.
"Szia! Milyen New Yorkban?:$"-írta.
Úgy látszik aki modellkedig, és esélye lehet a hírességre, hirtelen felkelti az érdeklődését.
De nem leszek a barátnője, az biztos.
"Szia. Jó, hogyhogy kérdezed?"
"Hát, nem tudom. Eszembe jutott."-próbálta leplezni az igazságot.
"Figyelj, nem leszünk hirtelen barátnők, remélem tudod."-válaszoltam hidegen.
"Nem ez volt a célom."-hazudta.-"Tudod, sajnálom, hogy érdeklődök felőled."-Persze, mintha én annyira is érdekeltem volna őt, bármikor.
"Megbocsájtom."-szemtelenkedtem.-"Mennem kell, nem irtom tovább az agysejteim."
"Jobban is teszed, hülye liba."-és az utolsó csepp is betelt a pohárban.
"Te már néztél tükörbe?"
"Haha. Vicces vagy."
"Köszi. Szia!"
Majd amilyen gyorsan csak tudtam, kijelentkeztem.
-Mocskos kis.. Hagyjuk..-motyogtam, miközben eltettem a laptopom.
-Miért vagy már ébren?-lépett be álmosan Katherine.
-Sajnálom, felébresztettelek?-aggódtam.
-Hát igen.-dőlt az ajtófélfának.
-Bocsi, nem ez volt a célom.-cipzároztam be a táskát amibe a készüléket helyeztem.-Figyelj, elmehetek.. vásárolni?-néztem rá, mire döbbent pillantásokat vetett rám.
-Persze.-fürkészte az arcom.-Van pénzed?
-Nincs.-jutott eszembe.
Ezzel kiment, majd pár pillanat múlva számolva nyújtotta át a dollárokat.
-Húsz dollár, remélem elég lesz.-csak az éjjeli szekrényemre tettem az összeget.
-Persze, köszi.-majd ruháimat fogva a fürdőszobába rohantam, ahol átöltöztem. Kis szájfény, majd szempillaspirál, és mehettem is. Markomba fogtam a papírpénzt, és elhagytam a szobát. Ezzel elhagytam a hotelt.
Elkezdtem sétálni New York utcáin. Zsongás volt, rengetegen rohantak dolgozni, iskolába, vagy csak szimplán gyorsan szerették volna megtenni útjukat. A legközelebbi ruhaboltba bekanyarodtam, majd egy dolgozó segítségét kértem.
-Helló!-szólaltam meg kedvesen.-Egy fekete ruhát szeretnék ami.. Ami jól kiemeli az alakom, mert fotózásra megyek.-erre szó nélkül elindult egy sor felé, én meg követtem.
Végül leemelt egy darabot, amit kifizettem és elindultam ki a boltból. Én is jó tempóban kezdtem szedni a lábam, és észre sem vettem, hogy majdnem nekimentem egy kóbor kiskutyának, aki ott bojongott.
-Szia, kiskutya..-guggoltam le elé.-Hol van a gazdád?-néztem körbe, de láthatólag senki sem kereste.-Biztos elvesztél.-simogattam meg a fejét, mire csóválni kezdte a farkát, és szagolgatni kezdte a kezemet.-Viszont mennem kell.-álltam fel, majd megindultam. De követett.-Sajnálom. Itt kell, hogy maradj.-néztem fekete szemeibe. Nyüszörítésbe kezdett, és nem tudtam ott hagyni. Olyan szépen nézett rám, és láthatólag én voltam az első, aki megállt nála.-Vigyelek el?-nyúltam első két mancsa alá, majd ezzel felemeltem. Kicsit nehéz volt, de rugdosás és ugatás helyett csak megnyugodva dőlt nekem.-Biztos féltél itt.-öleltem magamhoz.-Gyere.-suttogtam, majd elindultam vissza a hotelba.
De az épület ajtaján lévő kis tábla világosan elmondta, hogy nem lehet állatot behozni. Ha már idáig elcipeltem, igazán megtartom. Szóval egy lehetőségem volt: beteszem a ruha tetejére a szatyorba, majd a liftben elővehetem. És ezzel betettem. Nem félt, nyugodtan vette, érezte, hogy én jó vagyok hozzá. Bementem a hotelbe, majd a liftben újra a kezembe fogtam.
-Ügyes vagy. Nem tudom, Katherine reakciója mi lesz miattad, de biztos majd megérti.-mosolyodtam el.
Ahogy beléptem, az ügynökömmel találtam szemben magam. Aki viszont kezdettől fogva a kis szőrgombócot bámulta a kezemben.
-Ő itt..-gondolkoztam el. Körbenéztem a szobában, majd az első amit megláttam, Katherine CocoChaneles zacskója volt.-Coco.-vigyorogtam, de ő továbbra is az állatot nézte. Erre kínosan nevetgélni kezdtem.
-Hogy hoztad be? Honnan?!-törte meg a csendet.
-Az tök mindegy..-hajoltam le, majd útjára eresztettem a mostantól Cocót.-Kérlek, hadd tartsam meg! Úgy vágyik egy gazdára.-néztem felé.
-Hogy viszed vissza Londonba?-tette föl rögtön a legnehezebb kérdést. Ez eddig eszembe se jutott.
-Majd kitalálom.-álltam az állat oldalára.-Kérlek.-suttogtam.
-Rendben. Egy modell kezében jól mutatnak a fehér kiskutyák.-nevette el magát, majd átment másik szobába.
-Coco!- kiáltottam a kiskutya nevét, amire még nem hallgatott. A hűtőből elővettem egy kis húst, majd egyszerűen a földre hajítottam, a kutyus nevét mondogatva.
Az illatra rögtön odafutott kis lábain, majd eszegetni kezdett.
Miután végzett, bementem a szobámba, majd leültem az ágyamra. A magam előtt lévő helyet megpaskoltam, mire Coco odaugrott.
-Lássuk, tudsz valami trükköt?-elmélkedtem.-Ül!- emeltem meg a mutatóujjam, de nem váltott ki belőle reakciót.-Fekszik!- parancsoltam, de továbbra is tudatlan bámult.-Hagyjuk.-mosolyodtam el.
Gondoltam felhívom a családom, ezért elindítottam a Skypeot, majd hívtam "KylieCutie"-t. Ez a név a nővéremhez tartozik.
-Szia!-vette fel rögtön.-Ki az a kutya?-látta meg háziállatom.
-Bemutatom Cocot, a kutyusom.-vettem ölembe az állatkát.
-Hogyhogy vettél háziállatot?-ráncolta a szemöldökét.
-Találtam, igazából.-javítottam ki.
-Értem. Amúgy, itt este van, szóval nem a legjobb időpont.-nevetett.-Leteszem, alszok tovább.
-Úristen, bocsi, nem tudtam!- ijedtem meg.-Rendben, szia!- és a piros telefonra nyomtam.
És utána készültem, mert csak egy órám volt fotózásig. Magamra erőltettem a fekete ruhát, kicsit javítottam az enyhe sminkemen, majd fésülködés után kutyámmal a kezemben álltam az ajtóba.
-Mehetünk.-nyitott ajtót Katherine, majd a lifthez siettünk.
Ahogy az leért a földszintre, Cocot jó szorosan magamhoz szorítottam, majd rohantam az utcára. Ott egy ugyanolyan fekete kocsi, mint tegnap, várt minket. Egy napszemüveges alak ajtót nyitott, és először a kutyám raktam be az ülésekre, majd én foglaltam helyet. Cocot pedig az ölembe vettem, nehogy rosszalkodjon út közben.
Katherine szállt be utoljára, és indulhattunk is. Kezdtem izgulni. Kissé remegtem, és féltem, hogy el fogom szúrni. De meggondolni már nem tudtam magam, mert leparkoltunk. És ki kellett szállni. Cocot úgy szorítottam magamhoz, mintha akár ezzel tartana életben. Egy ajtót kinyitottak előttünk, és egy stúdióban találtam magam. Rengeteg sminkes, fodrász, fotós, minden szaladgált.
-Biztos te vagy Lindsay!-jött oda hozzám lelkesen egy barna hajú, kontyos nő.-Én a sminkesek egyike vagyok, Mary.
-Szia! Igen, én vagyok Linds, ő pedig Coco.-böktem fejemmel a pamacsra.
-Oké, gyere, menjünk! Bemutatlak mindenkinek!- kezdett el sétálni, én meg követtem. Út közben Cocot is letettem magam mellé, aki lelkesen jött utánam. Sokat jelentettem neki.-Ő itt Ashley, egy másik sminkes.-állt be egy vöröske mellé.
-Hali.-köszönt rám se nézve.
Mary amolyan "hagyjuk, ő már csak ilyen" pillantással tovább ment.
-Steve, a fodrász.-lépett egy csinosan megigazított hajú férfihez.
-Szia!-intett, majd tovább pakolgatta a különböző hajsprayket.
Még rengeteg embert bemutatott, de csak keveseket tudtam megjegyezni.
Aztán mehettem, ugyanis a sminkemmel kezdték. Azt sem tudom mit, de kentek cuccokat az arcomra, törölgették, aztán telenyomták az ajkaim szájfényekkel, a szemhéjamra is vittek fel színeket, meg minden. Furcsa volt, hogy vagy négy ember zsongott körülöttem, és mind az arcommal foglalkoztak. Vagyis a sminkelésével.
Aztán Steve jött, aki a hajam csinálta. Végül pár ruhával egy öltözőbe küldtek, amiket felvettem. Ahogy kiértem, igazítgatni kezdték a pólóm, simítgatták, nehogy gyűrődéses legyen, össze-vissza húzgálták, majd a fehér háttér elé állítottak.
A fotózás hamar lement. Különböző ruhákat kellett hordanom, egyszer mosolyognom, egyszer vicces arcot vágnom, mindig mást. A végén újra a kényelmes ruhámba bújhattam (a lábamat bántó tűsarkú, és szűk ruha után), aztán Katherine utamra engedett. Mondta, hogy kicsit tovább bent marad, a kocsi lent vár, szóval mehetek. Kezembe fogtam Cocot, majd táskám felkapása után kiviharzottam az ajtón.
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, amikor véletlenül nekimentem valakinek.
Szegény Coco megijedt hirtelen, mert majd' kiejtettem a kezemből.
-Úristen, sajnálom!- kaptam fel a tekintetem az illető arcára. És ekkor pillantásom találkozott egy kék szempárral.